Zenta napja alkalmából a Tisza menti városban koncertezett a népszerű énekesnő, Rúzsa Magdi, aki tíz évvel a Megasztár megnyerése után a magyarországi könnyűzenei színtér legnagyobb művészeivel dolgozik együtt.
A dalai sorra előkelő helyen szerepelnek a rádiók játszási listáin, önálló estje évek óta töretlen népszerűséggel fut a Pesti Színházban, koncertjeire pedig tízezrek látogatnak el. Sikerei ellenére azonban ma is teljes erőbevetéssel dolgozik azon, hogy lépésről lépésre haladjon előre azon az úton, amelyet kislányként megálmodott.
– Nagyon szeretek Vajdaságban koncertezni, hiszen amikor az ember hazatér, akkor nyilván egészen más érzések kerítik hatalmukba, egészen más hangulat lesz úrrá rajta, mint másutt. Ha jól számolom, az elmúlt évek során kétszer léptem fel Zentán, és mindkét koncert nagyon emlékezetes volt számomra, hiszen a közönség rendkívül lelkes volt, mindenki óriási szeretettel fogadott, és nagyon szorított nekem. Úgy érzem, amikor otthon koncertezhetek, egy kicsit újra mindenki Magdikája lehetek.
Hogyan látod, jelenleg hol tartasz azon az úton, amelyet egykor még Kishegyesen kislányként vagy tinilányként megálmodtál?
– Azt hiszem, már gyerekként is eléggé céltudatos voltam, és erősen tudtam ragaszkodni az álmaimhoz, ami azóta sincs másként. Éppen ezért úgy érzem, az elmúlt tíz év azt bizonyítja, hogy szépen haladok azon az úton, amelyet megálmodtam. Mindez azonban nem hullik az ember ölébe, nagyon sokat kellett dolgozni érte, és sokat kell ma is. Ha csak tehetem, igyekszem mindenhova elmenni, ahova meghívnak. Alapszabály nálam, hogy a legkisebb településekre is ugyanazzal a minőséggel és ugyanazzal a látványvilággal megyek, mint a nagyvárosokba, és ugyanazzal a vehemenciával vagyok jelen a színpadon akkor is, ha négyszázötven embernek énekelek, mint amikor tízezernek, ugyanis rendkívül fontosnak tartom, hogy mindig a maximumot tudjam nyújtani a közönségnek. Sokszor előfordult már, hogy olyan emberek, akik rendszeresen járnak a koncertjeimre, eljöttek a kisebb településeken megtartott fellépéseimre is, mert kíváncsiak voltak arra, hogy ott vajon milyen színvonalat képvisel a Rúzsa Magdi-produkció, és azután csupa elismerő levelet kaptam tőlük arra vonatkozóan, milyen nagy dolog, hogy ott is ugyanazt nyújtottam, amit például a budapesti koncertjeimen megszoktak tőlem. Úgy gondolom, hogy mára a dalaim is nagyon szépen beértek. Örülök annak, hogy az elmúlt évek során elkezdtem saját szövegeket írni, és sok esetben a saját dallamaim is megjelennek a dalaimban. A szerzőtársammal, Madarász Gáborral nagyon jó az együttműködésünk, ugyanúgy, ahogyan a csapatunkhoz később csatlakozott Szakos Krisztiánnal is, aki szintén igen sok új ötlettel járul hozzá ahhoz, hogy időről időre olyan dalokkal lephessem meg az embereket, amelyeket nagyon gyorsan a szívükbe tudnak zárni.
Hogyan fogalmaznád meg, alapvetően milyen érzés- és gondolatvilágból, valamint élményvilágból táplálkoznak a dalaid, illetve az elmúlt évek során mennyit változtak ezek a mögöttes tartalmak?
– Amikor szöveget vagy zenét írok, mindig előbukkan a gyermekkorom, valamint előkerülnek azok a képek is, amelyek meghatározóak voltak az életemben. Ez azért örömteli számomra, mert tudatosan törekszem arra, hogy a szövegeimben erőteljesen jelen legyen a valóságvonal. A dalaimba igyekszem beleszőni a gyerekkorom tájait, színeit, ízeit és meghatározó pillanatait is, mert úgy vélem, ezek a dolgok az emberek nagy részének ugyanolyan fontosak, mint nekem, és mivel ezekről a dolgokról csak nagyon kevesen írnak, a mai napig ragaszkodom ehhez a sajátos irányhoz. Az a lány vagyok, aki az éneklés mellett sokat beszél is a koncertjein, és vannak olyan dolgok, amelyek különösen fontosak számomra. Ilyen például a népzene, amit mindig igyekszem valamilyen módon beleszőni a műsoraimba. Egyszerűen jólesik fontos üzeneteket megfogalmazni a közönségem felé, éppen ezért azok, akik eljönnek egy Rúzsa Magdi-koncertre, amellett, hogy jól érzik magukat, azt is megtudhatják, ki ez a lány, és mik azok a dolgok, amelyek igazán fontosak számára.
Korábban azt nyilatkoztad egy veled készült interjúban, hogy az eredetileg Doris Dragović előadásában megismert Gábriel című dal volt az, amely új lendületet adott a karrierednek. Mennyire hat rád az ex-jugoszláv irányvonal?
– A Gábriel valóban nagyon sokat jelentett számomra, és a mai napig egy kicsit kabaladalnak érzem, ugyanis ez az a szerzemény, amelyet már gyerekként is nagyon szerettem, és amire nagyon büszke vagyok, hiszen bizonyos források szerint talán nagyobb sláger lett Magyarországon, mint amekkora annak idején Jugoszláviában volt. Ami az ex-jugoszláv dalokat illeti, valóban nagyon sok olyan szerzemény van, amelyeket szeretek, és amelyeknek ma is kívülről fújom a szövegét. Ezen dalok többségének a hangulatvilága azonban nagyon eltér attól a világtól, amit jómagam képviselek. Ennek ellenére ma is szívesen hallgatom ezeket a felvételeket, hiszen olykor jólesik nosztalgiázni, jólesik olyan érzéseket felidézni magamban, amelyek akár egy-egy új dal megszületésében is segíteni tudnak.
Miben látod annak az okát, hogy tíz évvel a Megasztár után sem csökkent a népszerűséged, sőt, olyan magaslatokig jutottál, amelyekről talán magad sem mertél álmodni?
– A népszerűségem töretlensége, véleményem szerint, elsősorban a dalaimnak köszönhető, ugyanis az emberek időről időre meg tudják kapni tőlük azokat az érzéseket, amelyekre a leginkább vágynak. Nagyon odafigyelek arra, hogy mindig mindenben képviselni tudjam azt a színvonalat, amelyet elvárok magamtól. Ugyanakkor arról sem szabad megfeledkezni, hogy Presser Gábor, aki az ország legnagyobb zeneszerzője, úgy érezte, szeretné megfogni a kezemet, és időről időre olyan dalokat bízott rám mint az Egyszer vagy az Angyal mellettem, amelyek képesek arra, hogy önálló életre keljenek. Azt hiszem, ezek mind-mind hozzájárultak ahhoz, hogy egyre többen legyenek kíváncsiak rám és a koncertjeimre.
Aki követi a pályafutásodat, láthatja, hogy mind több és mind jelentősebb közéleti szerepet vállalsz, jótékonysági akciók mellé állsz, sőt, saját alapítványt hoztál létre a tehetséges fiatalok támogatása érdekében. Hogyan született meg az alapítvány ötlete, és milyen célkitűzések mentén működik?
– A jótékonykodást mindig is fontosnak tartottam, kiváltképp egy olyan ember részéről, akire közszereplőként sokan odafigyelnek. A Gábriel Angyalház Alapítványt azért hoztam létre, mert annak idején, amikor az első lépéseket próbáltam megtenni az álmaim felé, nagyon sokan segítettek nekem – köztük családtagok és falubeliek is –, hogy el tudjak indulni azon az úton, amelyen azóta is járok, és akkor megfogadtam a Jóistennek, hogy ha egyszer lehetőségem lesz arra, hogy magam is segíthessek másoknak, akkor azt mindenképpen meg fogom tenni. A Gábriel Angyalház Alapítvány olyan hátrányos helyzetű középiskolásokat, főiskolásokat és egyetemistákat támogat, akik szeretnének kitörni, de nincs rá lehetőségük. A tehetségük szinte bármilyen területen kifejezésre juthat, a matematikától kezdve a történelmen vagy éppen a szobrászaton és a festészeten át egészen a zenéig, ugyanakkor a tehetség mellett az is fontos szempont, hogy lássam rajtuk azt, hogy céltudatosak, kitartóak, és hajlandók küzdeni az álmaikért.
Aki ismer, tudja rólad, hogy nem nagyon szoktad hátradőlve élvezni a sikert, hanem folyamatosan dolgozol, ráadásul nem is keveset. A koncertek mellett mire készülsz éppen?
– Jelenleg két lemezem is készül párhuzamosan, hiszen novemberben jelenik meg egy teljesen új és igen friss zenei anyagom, amely mellett napvilágot lát majd az Aréna-koncertről készült CD és DVD is. Mindemellett Presser Gáborral készülünk az Angyal mellettem turnéra, és lesz egy nagykoncertünk is a Kongresszusi Központban. A vajdasági közönség körében is igen nagy népszerűségnek örvendő Magdaléna Rúzsa című előadásom továbbra is töretlen sikerrel fut a Pesti Színházban. Ennek nagyon örülök, mert ez az est is igen fontos állomása volt a pályafutásomnak. Azt hiszem, mindebből jól látszik, hogy valóban nem unatkozom, nagyon sok mindent csinálok egyszerre, de nálam ez teljesen normális, olyannyira, hogy minden év végén azt szoktam kérni a Jóistentől, hogy a következő év végén is sírjak a fáradtságtól, ami eddig szerencsére mindig bevált, és remélem, hogy ezután is így marad majd!
Mi az, amire akár énekesnőként, akár magánemberként a leginkább vágysz jelenleg?
– Énekesnőként a legnagyobb vágyam az, hogy húsz év múlva is ott állhassak a színpadon, és húsz év múlva is adni tudjak a közönségnek, hogy akkor is legyen, aki kíváncsi lesz rám, és aki velem együtt énekli a dalaimat; magánemberként pedig, ahogyan mindenki más, én is szeretnék biztonságos, normális életet élni, és minél kevesebb problémával szembesülni.
