Báthory Erzsébet egyetlen hiteles portréja
Mintha tegnap s nem négy évszázaddal ezelőtt hunyt volna el, Báthory Erzsébet személye és cselekedetei napjainkban is élénken foglalkoztatják a magyar és a külföldi átlagembert, a történészeket, a művészeket, a szórakoztatóipart. Két svéd együttes hírnevessé vált a várúrnő terhére rótt tettek megéneklésével. Számos erotikus, pornográf, rémfilm főszereplője. A nem tudományos igényű kiadványok szerzőinek, akik vámpírkirálynőnek, vérgrófnőnek ábrázolják Báthory Erzsébetet, nem kell attól tartaniuk, hogy rövid idő alatt nem kapkodják el műveiket.
A magyar irodalom élvonalához tartozó alkotók képzelőerejét is felkeltette kora egyik legnagyobb hatalmú főura, Nádasdy Ferenc özvegye.
Csejte vára
Sindelyes Dóra budapesti hetilapban közölt Vértollnokok? című cikkében Mikszáth Kálmánt is azok közé sorolta, akik rossz hírét keltették a várúrnőnek. Mikszáth ugyanis Csejte vára és asszonya című elbeszélésében azt írta, hogy Báthory Erzsébet olyan erővel ütötte arcon szolgálólányát, hogy annak vére kiserkent, és az ő arcára freccsent. Az úrnő észrevette, hogy a bőre a vértől virulóbbá vált, s így támadt benne az a szörnyeszme, ha lányok vérében fürdik, akkor megfiatalodik.
A közkeletű hiedelem hitelességét egyfelől cáfolja az az általános tapasztalat, hogy a vér gyors alvadása miatt Báthory Erzsébet még csak meg sem mártózkodhatott áldozatainak vérében. Másfelől Péter Katalin 1985-ben kiadott A csejtei várúrnő: Báthory Erzsébet című könyvében azt állította, hogy az úrnő elhanyagolta önmaga és gyermekeinek tisztálkodását. Ennek alátámasztására idéz Báthory Erzsébet több leveléből, amelyekben hírt ad gyermekeinek gyakori betegségéről: „Orsinak a szemei igen fájnak, az Katónak ismég megveszett a szája”. Péter Katalin hozzáfűzte, hogy különösen az ilyen szemen, szájon mutatkozó tünetek keltenek gyanakvást. Valószínűleg nem gondozták a kislányokat rendszeresen. Mert igaz ugyan, hogy a piszokkal terjedő fertőzésről az akkoriak még nem tudtak, de valamilyen módon bizonyosan ismerték a megelőzés lehetőségeit. Ha akartak, nyilván tudtak vigyázni kicsinyeikre.
E szerző szerint a történelmi mendemondák közül a titokzatos vérfürdőkről szólók tartják magukat legmakacsabbul, holott a dokumentumok közül nincs egy sem, amely akár burkolt célzás formájában utalna arra, hogy Nádasdy özvegye tovatűnő szépségét akarta volna a halott lányok vérével megőrizni. Hozzáfűzte: „Kifejezetten a szépségmotívum ellen szól Báthory Erzsébet lénye (...) Soha nem volt szép. Nemigen érezhetett az öregedéssel párhuzamosan változást a férfiak magatartásában. Nem volt mit visszaszereznie, mert nyilván fiatalon sem váltott ki különös érdeklődést.”
Báthory Erzsébet ügyének újratárgyalását támogató – már idézett –, Sindelyes Dóra úgy fogalmazott, hogy Ady Endre„azt a történelmi pletykát idézte fel, hogy Báthory Erzsébetből szadizmussal kevert leszbikussága hozta volna ki az állatot, ezért nevezte őt kannak Rengj csak, Föld című versében”.
Az Ady által geszti bolondnak titulált Tisza Istvánnak ajánlott előbbi költemény főszereplője nem csak Báthory Erzsébet. A történelmi ihletésű vers elmarasztalja mindazokat, akik „ezer éve, vagy több idővel óta” bárddal, négyeléssel felelőtlenül, meggondolatlanul önnön fajtájuk vérét tékozolták, s ennek következtében a nemzethalál fenyeget. Ahogy Szerb Antal megfogalmazta Adyról szólva, „a veszendőség érzése nőttön-nőtt benne. A csúcspontot ez az érzés a háború alatt éri el”.
A történetírók egy része nem tekinti bizonyítottnak Báthory Erzsébet bűnösségét. Azzal érvelnek, hogy a visszavonultan, magányosan élt asszony elleni vallomásokat kegyetlen kínvallatással csikarták ki. Habár II. Mátyás király is szorgalmazta, a csejtei várúrnőt sohasem állították bíróság elé, s el sem ítélték. Gyanút kelt a Habsburg-udvarnak a Báthory–Nádasdy vagyon megszerzésére irányult törekvése is. Az előbbi történészek úgy vélik, hogy Thurzó nádor szintén a vagyon megkaparintásának szándékával indította meg az eljárást, s Báthory Erzsébet semmivel sem volt kegyetlenebb, mint korának többi arisztokrata asszonya.
Péter Katalin tanulmánykötetében kitért a koholt vád újabb keletű elméletére. Az e nézet hívei azt vallják, hogy a felbujtó maga a család lett volna, mert Báthory Erzsébet az ország Habsburg-uralom alatti területéről át akart szökni Báthory Gábor fejedelemségébe. Mivel ezt akkor felségsértés bűnének tekintették, s fej- és jószágvesztéssel büntették, a nagyszámú birtokát féltő família a kisebb rosszat választotta: a jobbágyok életével is rendelkező főúri udvarban éppen nem szokatlan apró kilengéseket eltúlozták. Rábeszélték Thurzó Gábor nádort, hogy indítson eljárást Báthory Erzsébet ellen szadista gyilkosságsorozat vádjával, s ezzel elterelték a király figyelmét a lázadás tényéről. Péter Katalin szerint ennek az elméletnek két fogyatékossága van: nem életszerű, s nem támasztják alá a történelmi adatok és okmányok.
A gépezet mozgásba lendült. A nádor parancsára alárendeltjei rajtaütésszerű házkutatást tartottak a csejtei várban, s megdöbbentő látvány tárult eléjük. A fennmaradt jegyzőkönyv szerint „bementek a kínzóhelyre, ahol hatalmas rémülettel egy éppen kegyetlenül meggyilkolt, és ijesztő kimondani, különböző tagjaiban megcsonkított leányt, másikat pedig megkínozva, egyet haldokolva, többet hitványul találtak”.
Hozzávetőleg 400 tanút hallgattak ki, s az e tájon olyan gyakori történelmi viharok ellenére a vallomásokat rögzítő jegyzőkönyvek egy része az utókor rendelkezésére áll. Az okmányok tanúsága szerint Báthory Erzsébet több mint 300 leányt és fiatalasszonyt személyesen vagy bűntársaival együtt kínzott halálra. A dokumentumok a legjelentéktelenebb részletek mellőzése nélkül tartalmazzák a rémtettek elkövetésének módját. Tekintsünk el ismertetésüktől, mert aki elolvassa, álmatlan éjszakát kockáztat meg.
Báthory Erzsébet bűnösségét támasztja alá az is, hogy a család papja, Megyeri István először négyszemközt kérte a nagy hatalmú asszonyt, hogy szüntesse be szadista cselekedeteit. Mivel szavai nem találtak meghallgatásra, nyilvános prédikációjában feddte meg a várúrnőt, s ismételten figyelmeztette, hogy tetteit „bánja és nem szenvedi el az Isten”.
Báthory Erzsébet 1614 nyarán, augusztus 21-én a bűnbánat, a lelkiismeret-furdalás bármilyen jele nélkül, 54 éves korában Csejte várának rabjaként halt meg. Az emberiségnek azóta sem sikerült olyan mechanizmust kialakítania, amely meggátolta, elrettentette volna a más szenvedésében kéjelgő tömeggyilkosokat tetteik elkövetésétől.
