Képes történet

Mire képesek a történetek?
Ürmös Viktornak

Elég rápillantani az illusztrációra, máris megfogalmazódik bennünk egy érzés, lelkünkben gomolygás támad, soha nem ismert, át nem élt emlékek tolulnak fel, irodalmi reminiszcenciák lendülnek romantikus ostromba, és akaratlanul is megfogalmazódik bennünk egy történet: a felkelő nap sápadt fényénél, a képbe fentről belógó jégcsapok alatt, a havas reggelben csónakjában egyedül, horgászbotjával a kezében álló (a víz nincs mindenütt befagyva) férfi nem magányos, hanem szenvedélyének hódoló, elégedett ember. A képbe belógó közönséges magyalágacska bogyója élénkpiros – noha az üdvözlőlapon csak a napkorong ragyog sápatagon –, elhinti képzeletünkben a tényt, miszerint a férfit odahaza szeretettel, meleg levessel, kályhában pattogó fahasábok mellett fürgén csattogó kötőtűkkel, mosollyal várják. Az emberek számára enyhén mérgező, hányást, hasmenést okozó közönséges magyal a karácsony, újév fontos szimbóluma – a keltáknál a jóra való törekvés, az életerő szimbóluma, a rómaiak isteneiket ábrázolták vele, a keresztények pedig átvették/megtartották, mert szúrós szélű levelei, mérges bogyói Jézus Krisztus szenvedésére utalnak.

Mai szóval képeslapnak vagy üdvözlőlapnak nevezzük a történetünk alapját adó illusztrációnkat, amelynek a táj mellett a kívánság is része: Boldog uj évet. És alatta apró betűs kézírással (mintha a déd- és nagyszüleinket ugyanazon egy tanítónő tanította volna meg írni ugyanabban az iskolában) folytatódik a szöveg: kiván édes minnyájuknak Brenner család. Minden szabadkai azonnal beleszimatol a levegőbe, Csáth-szagot érez. (Arra, hogy igazuk van-e azoknak, akik ezt szimatolják, Pálfi Anitával fogunk visszatérni egy-két éven belül, amíg a Szabadkáról elszármazott, ma már budapesti Ürmös Viktor által adományozott anyaggal helytörténeti szempontból szigorúan, szépirodalmi szempontból képzelettel dolgozunk.)

Most azonban, megfordítva a képeslapot, csodálkozva látjuk, hogy Szabadkán adták fel Szabadkára, mégpedig Bauer Ilona úrhölgynek címezve. Beleszimatolva a levegőbe, pézsmaillatot érzünk, a test rejtett zugaiból feltörő érzéki bizsergést, fülledt báltermek permetes illatát, rókaprém boa, nyúlprém bunda érintését a meztelenül, szabadon hagyott női nyakon.

Ezért nem kell mindig hinni a szimatunknak! Hiszen ha jobban megnézzük a címzést, láthatjuk, hogy női kézírás, ugyanaz, amelyik a Brenner család nevében írta az újévi jókívánságokat (édes minnyájuknak). Asszony ír asszonynak, akárha családfők lennének? És hirtelen úgy orrba vág a történelem, hogy elfeledkezünk a pézsmaillatról, a rókaprém boát húsra cseréljük gondolatainkban, a nyúlprém bunda pedig olyan hosszú ideig áll a szekrényben, hogy megrágják a molyok, mert a fárasztó napi teendők mellett feledésbe merül, hogy ősszel gesztenyét dugjanak a bunda zsebébe.

A postabélyegző szerint december 31-én feladott újévi üdvözlőlapon tizenhét nyelven olvasható ugyanaz: Postkart, Levelező-Lap, Dopisnica, Дописна карта – csak néhányat sorolva fel. Mivel a postabélyegzőn SZ A B A D K A áll, okkal feltételezhetjük, még akkor is, ha sem levéltáros kutatók, sem helytörténészek nem vagyunk, az évszámot pedig képtelenség kisilabizálni (mondjuk), hogy az első világháború előtti időkben, Közép-Európa valóságában, nyelvhasználat terén a létező multikulturalizmusban járunk. Ugyanakkor nem hallgathatjuk el, hogy a Brenner család részéről jókívánságait megfogalmazó ismeretlen nem volt feltétlen híve a multikulturalizmus eszményének (még a nyelvhasználat terén sem), ugyanis a Levező-Lap kivételével alaposan áthúzgálta az összes többi elnevezést.

Ebben a rövidke írásban többször kiderült, hogy elhamarkodottan vagy a szimatunk alapján ítélni tévedéssel járhat, mégpedig jó nagy tévedéssel. Hiszen nagyon is lehetséges, hogy aki az oly szűkszavú újévi jókívánságot írta, aggodalommal telten várta, mit hoz a jövő. Aggodalommal telten, mert nem volt odahaza, nem volt mellette a férje. Talán háborúba vitték. Egy olyan háborúba, amihez nekik semmi közük sincsen, legfeljebb másoknak, ismeretlen cél által vezérelt másoknak. Tehetetlenségében áthúzgálta az elnevezéseket, meghagyva az egyetlent, amivel azonosulni tud, és amivel – ebben egészen biztos, az is, akinek az üdvözlőlapot küldi, szintúgy azonosul. Levelező-Lap a Brenner családtól Bauer Ilona úrhölgynek.

Ennyiből is látszik, ebből az egyetlen újévi képeslapból is kitűnik, hogy mennyire rétegezett, összetett, bonyolult, sokrétegű, kijelentő módban a legkevésbé sem egyértelműen és egyenesvonalban megfogalmazható, ugyanakkor szép dolog szabadkainak, azon belül szabadkai magyar identitásúnak lenni.