Élhetetlen ország. Szűkebb pátriánkban is fölvillan lebecsülő vélemény, de most éppen anyaországi vitatkozók véleménykavalkádjába futok bele. Bonyolult témákban végképp nem tetszik a lekicsinylő ítélet, mert szülőföldjét inkább följebb taksálja az ember a valósnál, hiszen annyira élhetetlen ország még sincs talán, amelynek iskolapadjához, folyóihoz vagy parkjaihoz, barátokhoz meg ismerősökhöz ne fűznének bárkit nehezen feledhető üdítő élmények. Márpedig értékek, élmények, érzelmek, szépségek és olykor csúfságok teszik élhetővé vagy nehezen élvezhetővé az országot.
Ha jó messzire visszatekintünk a múltba, meglepődve tapasztaljuk, hogy a még valóban garasokat számlálgató korban ugyan az elégedettség keveseket tett vidámmá, de a szegénység sem annyira szomorúvá és agresszívvá, mint mostanság a középosztályi jólét. (Lehet, hogy az egér csöppet sem válik telhetetlenebbé a gabonával megtöltött raktárban, mint amikor egy lapátnyiból lakmározza magát degeszre.) Az igények és szükségletek náluk talán még arányban vannak.
Hallgatom ugyanis a politikusok ledorongoló értékeléseit, nem is igazán politikusokét, hanem olyan félig-meddig szakértőkét, akik már-már szemfedelet borítanak az országra. Az a gyanúm, hogy abból élnek, hogy a médiumokat járják elmondani a népnek az igazságot a bajok forrásairól és az élhetetlenségről. De nem váltanak élhetőre, a stúdiók kényelmes foteljét sem váltják üzemcsarnokká vagy irodává. Ember – fakad ki belőlem –, ha te élhető országban élnél, nem tudnál mit kezdeni a gazdagságoddal? Nem gondolod, hogy most épp ez az élhetetlen ország lát el örök és jól fizető témákkal? Szitkozódj, és élvezd a vele járó előnyöket! Hiszen érvényesültél, népszerű és pénzes vagy, gúnyolódhatsz és hazudhatsz mások kárára.
Érdemes volna hát elindulni az élhető országok felé, fölkutatni őket sorban. Talán mégsem Svédországba kellene elutazni, nyilván Londonba sem. Esetleg a németekhez. De hát ott is lefelé tart a fejlődés szekere. Nincs már szó arról, hogy „bezzeg a németek”, legfeljebb ők nagyobb tiszteletet tanúsítanak hazájuk iránt, ezért nem taglalják élhetőségét. Azok is, akik elindulnak kelet felé, csak azt mondja egyikük-másikuk: Létezik egy szabad ország, ahol garantált a véleménynyilvánítás szabadsága és a jogállamiság. Létezik egy szabad ország, ahol az apa férfi, az anya pedig nő. (Ne tessék fanyalogni, ezek idézetek!) Sőt az is, hogy a magyar kormány megvédi a határait és a családokat.
Másoknak meg Amerika jelentené a boldogulást, ha a drog meg a hajléktalanság nem gyötörné az országot. Mivelünk összehasonlítva elképzelhetetlen mértékben.
Mi az élhetetlenség? Nem csak pénztelenség. Mégis álljunk meg egy szóra a szegénységnél! Van, aki a sirámok helyett azt állítja, hogy szó sincs szegénységről, hiszen a plázák tömve vannak vásárlókkal (nem bámészkodókkal). Étteremben asztalt kell foglalni, mert különben nem jut hely a vendégnek. Nem lehet szerelőt találni, mert nagyon sokan építkeznek. Ünnepekre megtelnek a szállodák és wellnessközpontok, mert pihenésre való az ünnep, bár nem olcsó mulatság. A turizmus pedig egyre népszerűbb, gazdagabb ebben az élhetetlen országban. A külföldiek pedig csodájára járnak. A hazaiak némelyike meg szégyenkezik. Nem a szegénysége miatt, hanem azt mondja, igazából rossz érzés, amikor látom, érzem, hogy irigykednek, neheztelnek rám a gyerekkori barátaim. Nyilván azért, mert ő az „élhetetlenségben” megtalálta az életet, és ez kinek-kinek másként sikerül. Ütni-verni emiatt az országot mégsem illendő; dicsérni lehetne ugyan, az meg nem szokás.
Az élhetetlenség igen bonyolult voltára mutatott rá (alighanem) egy fiatal a vallomásában: A munkát nem szeretem, nem is fizet olyan jól, de azonkívül alapvetően én szeretek itthon élni.
Nyitókép: pixabay.com
