Tegyünk gondolatban egy gyors sétát a Felső-Duna mentén, és csupán annyit időzzünk a fontosabb vízmércék egyikénél-másikánál, hogy leolvassuk a vízállást. És míg szusszantunk egyet, addig végezzünk felületes fejszámolást, mennyi idő alatt mennyit emelkedett a vízszint. Előrebocsátjuk, rövid idő alatt sokat. Vigasztaló, hogy ott fenn a hegyek között, ahol kezdik mérni a vízállást, az árhullámnak már vége, tájainkat – Bezdánt és Apatint – pedig még csak tegnap érte el. Az ilyen rövid, és hamar kifulladó áradásoktól nem szoktunk megijedni, különösen akkor nem, ha nagyjából százas újvidéki vízre érkeznek.
De gyerünk Ingolstadtba! Ez a város Újvidéktől nagyjából ezerkétszáz kilométerre van, a Duna ott három nap alatt több mint három métert áradt, mígnem tegnap hajnalban eszébe jutott, hogy jó volna apadni, aztán délig lépett is egyet-kettőt lefelé. Passaunál, ahol a vízszint alakulásába már az Inn is beleszól, az áradás még kifejezettebb volt, kevesebb mint három nap alatt három és fél métert emelkedett a vízszint, majd a rá következő napon fél métert apadt. Ne magyarázzuk félre a dolgokat, hogy ez a heves ugrándozás a folyó felső, hegyvidéki szakaszának terepviszonyaival magyarázható, és hogy ott így kell ennek lennie. Nem így van, ott is áradhat lassan. És csak futólag kérdezzük – válasszal később szolgálunk –, miért van az, hogy Ingolstadtnál éppen csak tetőzik, de a kétszázötven kilométerrel lejjebb levő Passaunál már álló napja apad. Aztán például Dévénynél – ahonnan kezdve már Közép-Dunáról beszélünk, és ez már nem hegyvidéki szakasz – alig három nap alatt bőven három méter feletti áradásra került sor.
A folyó Komáromnál meg Esztergomnál is hozta formáját, azzal a különbséggel, hogy itt két nap alatt két és fél méternél többet már nem tudott halmozni. Nagymarosnál, ahol már a Kárpátokból érkező valamennyi folyó vize a Dunában van, az áradás alig több két méternél, ám ez a mennyiség is csupán két nap alatt futott össze. A tetőzést mára várják. Tehát maradjunk abban, hogy a hazai tájakon uralkodó kisvízre iszonyatos iramban érkezik egy elviselhető méretű árhullám, amelynek látjuk a végét. A hangsúly: látszik a vége. Ráadásul minden összeadás meg kivonás – mert vízkivétel meg vízveszteség is van a világon – arról szól, hogy ebből baj nem lehet. Még akkor sem, ha a Dráva is raplis, mércétől függően három-négy nap alatt másfél-két méteres áradást produkál, és a torkolati tetőzésekre szinte egyidejűleg kerül sor. És ettől sem félünk, hiszen a két útvonalon is érkező emelkedett víztömegek nagyjából százhuszas gombosi vízre futnak be. Ilyen körülmények között a szóban forgó szelvény ennél sokkal többet is képes elnyelni anélkül, hogy bepánikolnánk. Mert a Dunán érkező – kerekítünk – három méter meg a Dráván befutó kettő összege nem öt, hiszen nem krumpliról van szó. Csakhogy annak ellenére, hogy most (is) megússzuk szárazon, nem mondhatjuk azt, hogy semmi gond.
A gond azonban igen komoly. És akárcsak A tanú című filmben a politikai helyzet, egyre fokozódik. Most maradjunk annyiban, hogy a dunai áradások a múltban mérsékeltebbek voltak, még akkor is, amikor a vízszint csúcsokat állított fel. A legnagyobb áradásokra ugyanis az óránként centiző, hetekig eltartó áradás volt jellemző. Aki kíváncsi a részletekre, keresse ki az 1965., az 1975., vagy akár a 2006. évi vízhozamgörbéket. Vagy lapozza fel az ezek elemzésével foglalkozó tanulmányokat. A hirtelen, ugrásszerű és rövid lélegzetvételű meredek áradások új keletűek, legfeljebb harminc-egynéhány évesek. Azóta vannak, amióta a Dunán – elsősorban a felettünk levő szakaszon, ahonnan hozzánk érkeznek a vizek – megsokasodtak a vízlépcsők. Amikor a Felső-Duna vízgyűjtőjét nagy esőzések, hirtelen záporok, kiadós felhőszakadások járják be, a tározók sorozatosan szabadulnak meg víztömegeiktől, hogy helyet csináljanak a frissiben érkezőnek. És a biztonság kedvéért mindig többet engednek ki a várhatólag beérkezőnél. Mivel ezt megelőzően visszatartották a vizet – nekik jobban kellett mint nekünk –, az alattuk levő folyószakaszon kisvizek uralkodnak. Amikor a tárolt víztömeg a frissiben érkezett csapadékkal fűszerezve alacsony mederteltségre fut be, akkor kerül sor heves, de rövid lélegzetvételű árhullámokra. Nem veszélyesek, de kellemetlenek. Kedvezőtlen élettani hatásuk úgyszintén evidens. De csak a tározókon meg a vízlépcsőkön múlna?
Maradjunk annyiban, hogy ezek az építmények elsősorban a hajózást, kisebb mértékben az áramtermelést, és elhanyagolható szinten az idegenforgalmat szolgálják. Ha a Dunán levőkkel foglalkozunk, akkor a hajózás érdekeit előtérbe helyező tanulmányok szerint az osztrák–német határon levő jochensteini a forrástól számított huszonhatodik. Aztán osztrák területen is van vagy tíz…
