2024. december 22., vasárnap

Tartományi támogatás kezdő vállalkozóknak

A Tartományi Gazdasági és Idegenforgalmi Titkárság az idén először támogatja a kezdő vállalkozók érvényesülését, mivel felismerte, hogy a vállalkozásoknak az első két évben van legnagyobb szükségük segítségre. Az Újvidéki Vásár Master Központjában Nenad Ivanišević tartományi gazdasági és idegenforgalmi titkár nyújtotta át a támogatási szerződéseket a kezdő vállalkozóknak. A pályázat keretösszege 9,5 millió dinár volt.

Dávid Csilla felvétele

Dávid Csilla felvétele

–Örömmel tölt el, hogy a tartományi titkárság támogatja a kezdő vállalkozók érvényesülését. A tartományi titkárságnak ezzel a pályázattal az volt a célja, hogy az újonc válllakozók fennmaradjanak, versenyképesebbé váljanak, és javítsanak a munkakörülményeiken. A kérelmezők 200 ezer dinártól 1 millió dinárig terjedő támogatást igényelhettek. Az elbírálásnál előnyt élveztek a 30 évnél fiatalabb vállalkozók, de nem zártuk ki az idősebbek jelentkezését sem. A pályázat alapötelete, hogy segítse a kezdő vállalkozókat, függetlenül attól, hogy milyen tevékenységet folytatnak. Manapság nem könnyű vállalkozónak lenni, ezért arra biztatok mindenkit, hogy ne adják fel az álmaikat és a terveiket. A tartományi titkárság ajtaja mindenki előtt nyitva áll – fogalmazott Ivanišević.

80 éves a Magyar Szó, Magyar Szó Online kiadás

Nyitókép: Dávid Csilla felvétele