Nagyon sokan emlékeznek még azokra a régi tordai farsangi hagyományokra, amelyekkel elkergették a telet, eltemették a nagybőgőt, de ezek a szokások mára már eltűntek. Tavaly a helybeli Petőfi Sándor Művelődési Egyesület kísérletet tett arra, hogy új farsangi hagyományokat teremtsen, ugyanis először szerveztek a gyermekeknek farsangi kézműves-foglalkozást és jelmezversenyt. Az idén folytatták a hagyományt.
– A gyermekeknek ritkán van arra lehetőségük, hogy álarcosbált lássanak, mert nálunk a halloween nem olyan elterjedt. Mi itt a faluban olyankor mindenszenteket és a halottak napját ünnepeljük. Az idén kisebb táncházat, jelmezversenyt tartottunk, és néhány anyuka összefogásával fánkot sütöttünk uzsonnára – mesélte Sári Enikő, az egyesület művészeti vezetője.
A gyermekek háziállatoknak, erdei állatoknak, hercegnőknek, varázslóknak, boszorkányoknak, rendőröknek, szuperhősöknek, sztároknak, focistáknak, teniszezőknek, vadászoknak, orvosoknak öltöztek be. A rendezvény ötletgazdái Csorba Norbert és Dobai Anikó, az egyesület együttesvezetői. A program a helyi közösség és a szülők hozzájárulásával valósult meg.

Nyitókép: Sokféle jelmezben érkeztek a gyermekek (Vidács Hajnalka felvétele)