A szentmiklósi Jaksa Nándor nagyapja annak idején, abban a bocskoros, faklumpás világban béresként szolgált az egyik nagygazdánál. Ez a gazda(g) ember nem tartozott az adakozó munkaadók közé, karácsony előtt a béreseknek meg a többi kétkezi munkásnak legfeljebb egy marék diót vagy más apróságokat adott. Na de az igazi bérest sem kell félteni. A Bandi bácsi, azaz Bozóki András, karácsony közeledtével gondolt egyet, és az elhatározást tett követte: a gazda nyájából kiszemelt magának egy szépen fejlett, jó húsban lévő bárányt. Fogta a mit sem sejtő jószágot, és egy gombostűt szúrt a bárány koponyájába, pontosan a fejtetőbe, oda, ahol még nem fejeződött be az elcsontosodás folyamata, nem forrtak össze tartósan a koponya csontlemezei. A bárány nem pusztult bele a tűszúrásba, de igen-igen megviselte a beavatkozás. Gombostűvel a fejében kóválygott is rendesen, bizonytalanná vált a járása, hasonló tüneteket mutatott, mint a kerge birka, a kergekórral fertőzött juhok.
Észrevette ezt a gazda is, aki árgus szemmel figyelte a jószágai gyarapodását és egészségi állapotát. Karácsony közeledtével így szólt a béreséhez:
– Na, Bandikám, hallod-e, azt a betegös báránt mög vidd haza a családnak, jó lösz karácsonra, maj mögsütitök – mondta neki a fösvény gazda, mert hát mit volt mit tenni, amúgy is odalett volna az a „beteg” jószág.
