2024. augusztus 1., csütörtök

Ada

Esővízcsatornát árkolnak Adán és Moholon

A kiadós tavaszi esőzések alkalmával Moholon több helyen elöntötte a belvíz a járdákat, az udvarokat és a kerteket, valamint Ada egyes részein is gondot okozott a csapadék. Bilicki Zoltán adai polgármester elmondta: a nagy esőzések ismét bebizonyították, hogy az árkok vagy nincsenek megfelelő állapotban, vagy nincsenek ott sem kiépítve, ahol szükség lenne rájuk, ezért a helyi önkormányzat megkezdte Adán és Moholon a felszíni csatornák kiépítését:– Adán a II.

Kerekítő-rajzpályázat gyerekeknek

Az adai Kerekítő Magyar Pedagógusok Egyesülete ötödik alkalommal szervezi meg Adán szeptember 29-étől a Volt egyszer rendezvénysorozatot, amelyen az egyesület által meghirdetett rajzpályázatra beérkezett meseillusztrációkból nyílik képzőművészeti kiállítás, valamint több bábelőadást mutatnak be neves hazai és magyarországi gyermek- és bábszínházak. A rajzpályázatra szeptember 24-ig jelentkezhetnek az öt és tizenegy év közötti gyerekek, akik Máté Angi Volt egyszer egy című mesekönyve alapján készíthetik el meseillusztrációjukat.

Négyen párttagság nélkül maradtak

A Szerb Haladó Párt végrehajtó bizottsága az adai-moholi pártszervezet által kezdeményezett fegyelmi eljárás alapján még hétfő esti rendkívüli ülésén kizárta soraiból azokat a párttagokat, akik aláírták a moholi helyi közösség tanácselnökének leváltását kezdeményező dokumentumot. Ezt a moholi helyi közösség szintén hétfőn este leváltott elnöke, a SZHP községi szervezetének elnöke, Stanka Mihajlov jelentette be kedd esti sajtótájékoztatóján Moholon.

Leváltották Stanka Mihajlov elnököt

A moholi helyi közösség tanácsa hétfő esti ülésén leváltotta a tanácselnöki tisztségről Stanka Mihajlovot, helyette Jelena Jakšićot nevezte ki új elnöknek, aki, akárcsak elődje, a Szerbiai Haladó Párt által támogatott Haladó Moholért polgári csoport tagjaként került a választások után a tanácsba. A tanács ülése tudomásunk szerint az elnök leváltása után befejeződött, a többi napirendi pontot nem vitatták meg a tanácstagok.