2024. július 31., szerda

Referendum a helyi a járulékról

Az adai képviselő-testületi ülésről „elfogyott” az ellenzék

Az adai képviselő-testület csütörtök esti, 32. ülésén huszonkét napirendi pontról döntöttek a hatalmon lévő képviselők, miután az ellenzékiek egy képviselő kivételével nem vettek részt az ülésen. A testület többek között kiírta a referendumot a helyi járulék újbóli bevezetéséről az adai II. és a törökfalui helyi közösségben 2017 januárjától 2020. december végéig. Továbbá megalakította a népszavazást lebonyolító bizottságot mindkét helyen. A szavazást április 24-én rendezik meg, az országos választással egy időben. Az adai II. helyi közösségben a helyi járulékból 140 millió dináros bevételre számítanak, amelyből legnagyobb tételként 49 millió dinárt fordítanának a szennycsatorna-hálózat kiépítésére. A törökfalui helyi közösségben a járulékból 20 millió dináros bevételre számítanak, amelyet a három falu – Törökfalu, Valkaisor és Völgypart – működésére fordítanának.

A képviselők módosították azt a rendeletet, amely alapján a helyi önkormányzat a népszaporulat serkentése érdekében 300 000 dinárral támogatja a mesterséges megtermékenyítésen résztvevő anyák harmadik próbálkozását, amit már nem finanszíroz a köztársasági egészségbiztosító és a tartomány. A most elfogadott módosítás értelmében többen igényelhetnék a támogatást a mesterséges megtermékenyítésre, mivel ezután már az első két próbálkozást is finanszírozná az önkormányzat, ha ez egészségügyi értelemben indokolt. Így azok a gyermektelen családok is igényelhetnék a támogatást, akik számára már a mesterséges megtermékenyítés első kísérletét sem finanszírozza az egészségbiztosító, viszont az orvosi leletek alapján ez az egyedüli módja a megtermékenyítésnek.

A képviselő-testület megszavazta Ada és Mohol település átfogó szabályozási tervét is. Továbbá elfogadta Ada község 2016–2018 közötti időszakra szóló sportfejlesztési programját és akciótervét, a községi egészségügyi tanács 2015-ös évi munkájáról szóló jelentést, illetve a községi válságtörzs múlt évi jelentését és az idei munkatervét. A testület megszavazta a községi mezőgazdasági földek használatáról szóló 2016. évi programot, illetve kinevezte azt a bizottságot, amely majd lebonyolítja az állami földek bérbeadására vonatkozó árverést. A képviselők módosították a köztisztaságra vonatkozó határozatot is: ezentúl csak a hirdetőoszlopokra lehet kifüggeszteni reklámanyagot, középületekre és más helyekre nem.