2024. december 22., vasárnap

A hívek örömére megújult a templomtető

Moholon a Szent György-napi búcsú alkalmával misén áldják meg a felújított tetőt

Egy év után befejeződött a moholi Szent György-plébániatemplom tetőszerkezetének felújítása, amely Ada község önkormányzata, a magyar állam, valamint a helyi hívek támogatásából valósult meg. A szakrális épület beázása tette szükségessé a nagyszabású renoválást, amelynek során megújult a tetőszerkezet, lecserélték a tetőhéjazatot, és az azbesztet szálcement lapokkal helyettesítették, valamint elvégezték a bádogozást. Világos Miklós moholi plébános elmondta, hogy április 24-én, a Szent György-napi templombúcsú alkalmával a 17 órai szentmisén áldják meg a felújított tetőszerkezetet. Körülbelül egy éve fogtak neki a templomtető felújításának, amit fél év alatt kívántak elvégezni, de a kedvezőtlen időjárás miatt csúsztak a munkálatok, amelyek a sekrestye tetejének bádogozásával zárultak a közelmúltban.

‒ A templom tetejére szálcement lap került. Az épületen eredetileg azbesztlap volt, ami a 20. század elején nagyon modern anyagnak számított. Mindemellett könnyű is, mert ezek a falak nehezebbet nem bírtak volna el. Az azbesztet azonban már nem lehet gyártani, hanem annak az alternatívája, a szálcement lap lett felhasználva. A lapokat külön erre a templomra gyártották Szlovákiában. Amikor tudtuk már, hogy mennyi lesz, és az előleget is kifizettük, a vállalkozó akkor rendelte meg a gyártónál. A templomon kicserélték a faszerkezet elkorhadt részeit, a tartószerkezetet, és ledeszkázták. Arra került a vízzáró fólia, ha véletlen a külső fedésen átjutna a víz, azt levezeti a fólia a csatornáig, és nem korhad tovább a gerendázat. A vízzáró fóliára került a lécezés, majd arra a szálcement lap – nyilatkozta Világos Miklós. – Nagyon remélem, hogy bebiztosítottuk a templomot a beázás ellen, ami korábban gondokat okozott. Ez meglátszik a festésen is, ami sok helyen átázott, annak ellenére, hogy vasbeton boltozat van a templomban, és nem a régi típusú, téglából falazott. Ez már modern templom ilyen szempontból, de sok helyen így is átnedvesedett és lemállott a festék a falakról. Korábban egyszerűen a gerendázaton volt a lécezés, és arra szögezték rá az azbesztcement lapokat. Az azbeszt tetőfedő százéves volt, minél idősebb, annál merevebb, és az időjárás viszontagságai kárt tesznek benne, akár egy erősebb szél is megrepeszthette. Egy hajszálrepedésen már befolyhatott a víz, ami károsította az épületet – mondta a plébános.

Ada község önkormányzata, a magyar állam és a moholi hívek finanszírozták a katolikus templom tetőzetének felújítását, ami körülbelül 210 000 euróba került.

– A felújítást legnagyobb részben az adai önkormányzat finanszírozta, amely 15 millió dinárt adott. Ez óriási összeg a plébánia költségvetéséhez viszonyítva, és nélkülük nem tudtuk volna megvalósítani a beruházást. Köszönjük Bilicki Zoltán polgármesternek, hogy támogatta a munkálatokat. A második legnagyobb adakozónk a magyar állam volt a Bethlen Gábor Alapkezelő Zrt.-n keresztül. A moholi templom 40 000 eurót kapott. Az elmúlt évben a között a huszon-egynéhány templom között volt Vajdaságban, amelyek felújítását támogatta az anyaország. A moholi hívek és a faluból elszármazott jóakaratú önkéntes adományozók valamivel több, mint 1 millió dinár adtak át, ami egy ekkora méretű plébánián jelentős összeg a hívek számát tekintve. Ebből is látszik, hogy a híveknek fontos volt, hogy a templomuk rendbe legyen téve – állapította meg Világos Miklós.

A moholi templom használható állapotban van, de mindig van mit rajta javítani. Világos Miklós kiemelte, hogy a templombelső festése javításra szorul, és az épület külső oldalát is festeni kellene. A világítást jó lenne új LED-lámpákra cserélni, miután a régi metál-halogén reflektorok csaknem húszévesek, egy részük nem működik, és rengeteg áramot fogyasztanak. Tervben van a hangosítás javítása, mert a hangszórók régiek, elöregedtek, és túl magasra szerelték fel őket, ezért a hangzásuk nem megfelelő. A hívek nagy kívánsága még, hogy a padokban legyen fűtés. A templomban ugyan van központi fűtés, amit olajkazánnal működtetnek, de a plébános szerint ez nem sokat ér. Ezért infravörös sugarakkal működő fűtőfilmet (fűtőfólia) helyeznének a padokba az ülőfelületre. A fő- és a mellékoltárokat is idővel újra kellene festeni, mert elöregedtek, és meglátszik, hogy elmúlt felettük száz év. A templomkert körüli, több mint száz méter hosszú kerítést is javítani kellene, illetve újrafesteni.

80 éves a Magyar Szó, Magyar Szó Online kiadás

Nyitókép: A sekrestye bádogozásával az utolsó simításokat végzik a templomon (Fotó: Csincsik Zsolt)