2024. december 22., vasárnap

Nagycsaládos disznóvágás

A Kincse hagyományos disznótort tartott

A Kishegyesi Nagycsaládosok Egyesülete (Kincse) hagyományőrző disznótort tartott a labdarúgópályán. Ezt az eseményt már több éve megszervezik, és a hagyományőrzés mellett karitatív célja is van.

Kerepes Árpád, a Kincse elnöke arról számolt be lapunknak, hogy a megnövekedett árak miatt csak több forrás segítségével tudták megvalósítani ezt a programot.

– A hagyományos nagycsaládos disznóvágást már hatodik alkalommal szerveztük meg. Egyesületünk tagságának rögtön megtetszett ez az ötlet, és elmondhatom, hogy ma már igénylik is ezt az eseményt. A hagyományőrző disznóvágás megvalósítására pályáztunk, és így tudtunk eszközöket szerezni rá. Az idén a Bethlen Gábor Alapkezelő Zrt.-től, Kishegyes község önkormányzatától és a Vajdasági Nagycsaládos-egyesületek Szövetségétől kaptunk támogatást. Ennek a három támogatásnak köszönhetően jöttek össze a szükséges anyagiak, mert a mostani drágaságban nem kis költség sertést vásárolni – számolt be az elnök, majd arról is szólt, hogy a disznóvágás során igyekeztek mindent hagyományos módon végezni.

A nagycsaládos-egyesület tagsága közösen dolgozta fel a disznót (Lakatos János felvétele)

A nagycsaládos-egyesület tagsága közösen dolgozta fel a disznót (Lakatos János felvétele)

– A hagyományosság ott kezdődik, hogy szalmával pörköltük a disznót. A gyerekek közül a nagyobbak besegítettek a munkába, de a kisebbek is ott voltak a felnőttek körül. Ezáltal egy igazi képet kapunk, hogy valamikor hogyan nézett ki egy ilyen családi esemény. Felnőttként szívmelengető érzés látni a gyerekeket, amint ott szorgoskodnak körülöttünk. Reggelire az asszonyok lángost sütöttek, valamint hurkát, vérét és kolbászt. Ebédre ez alkalommal szármát készítettünk, és a munkával párhuzamosan szólt a zene, vidám hangulatban zajlott az esemény. Azért is hagyományos a disznótorunk, mert a végén mindenki, aki besegített, kapott egy kis kóstolót. Ezzel is felidéztük, amikor régen a rokonok, szomszédok segítettek a disznóvágás során, és kóstolót kaptak – mondta Kerepes, majd arról is szólt, hogy a disznóvágáskor a kántálás hagyományát is felelevenítették. Tumbász Kornélia óvónő készített fel egy csapat gyereket, akik bemutatták ezt a hagyományt, majd szavaltak is. A disznóvágáson részt vevő kisebb gyerekek számára pedig kézműves-foglalkozásokat tartott az óvónő – tudtuk meg az elnöktől.

A nagycsaládos-egyesületnek az idén még egy nagyobb volumenű eseménye lesz. Az egyesületbe betagosodott családok 15 évnél fiatalabb gyermekei mikuláscsomagot fognak kapni december elején. Az idén 55 csomagot fognak kiosztani, és ez az akció is a Bethlen Gábor Alapkezelő Zrt. támogatásával valósul meg – számolt be Kerepes.

80 éves a Magyar Szó, Magyar Szó Online kiadás

Nyitókép: A disznót hagyományos módon, szalmával pörkölték (Lakatos János felvétele)