2024. december 22., vasárnap

Elismerés a legkiválóbbaknak

Kishegyes község önkormányzata fogadta a község Vuk-díjas tanulóit – Növekedett a legjobb tanulóknak járó jutalom összege

Tegnap délelőtt Kishegyes község önkormányzatának vezetősége a kishegyesi tűzoltóotthonban fogadta a község legkiválóbb végzős tanulóit, a Vuk-díjasokat. A gyerekeket Marko Lazić, Kishegyes község polgármestere és Sándor István alpolgármester köszöntötte, valamint átadta az önkormányzat ajándékait.

Kishegyes község önkormányzata igyekszik minden tanuló gyereket támogatni, egészen az óvodától az egyetemig – mondta el lapunknak Sándor István alpolgármester.

– Kiemelten igyekszünk támogatni azokat a diákokat, tehetségeket, akik kimagasló eredményeket érnek el. A közelmúltban olyan diáklányt fogadtunk és jutalmaztunk meg, aki köztársasági szintű magyar nyelvi versenyen első helyezést ért el. Ez alkalommal pedig a végzős diákok közül azokat fogadtuk, akik Vuk-díjat kaptak tanulmányi eredményeikért. A hét folyamán egyszeri 24 ezer dináros támogatást juttattunk ki számukra – számolt be az alpolgármester, majd arról is szólt, hogy ősztől folytatják a diákok támogatását, egy utazási pályázatot írnak ki a középiskolás diákok számára. Sándor István kiemelte, a különböző támogatásokkal arra próbálják ösztönözni a gyerekeket, hogy tanuljanak, készüljenek a különböző megmérettetésekre, mert megéri jó eredményeket elérni.

Az idén kevesebb Vuk-díjas tanuló volt a községben, mint a korábbi években – számolt be lapunknak Lukács Klára, a községi tanács illetékes tagja.

– Az idei évben 8 Vuk-díjasunk lett. Bácsfeketehegyről volt egy szerb nyelvű diák, aki nem kapott Vuk-díjat, de a generáció diákja lett, ezért ő is jutalomban részesült. Mellette még 3 magyar nyelvű diák vált Vuk-díjassá, és az egyikük a generáció diákja is. Kishegyesen ketten színkitűnő tanulmányukért kaptak elismerést, s közülük az egyik még a generáció diákja is. Szikicsről 3 Vuk-díjas tanulót jutalmaztunk – mondta el a tanácstag, majd arról is szólt, hogy az idei évben nagyobb volt a diákoknak kiutalt jutalom. Ennek részben az volt az oka, hogy lényegesen kevesebb Vuk-díjas volt az idén, mindössze 8, míg a tavalyi évben 16 színkitűnő tanulót jutalmaztak. A mostani Vuk-díjasok 24 ezer dinárt egyszeri támogatást kaptak, ami egy kis szimbolikus segítség az új kezdethez, a középiskolához. Az önkormányzat ily módon támogatja őket, de ezzel még nem ér véget a kedvezményeik sora – fogalmazott Lukács Klára. Ősztől 100 százalékos útiköltség megtérítést kapnak az önkormányzattól, vagy ha bentlakó diákokról van szó, akkor a diákotthon árát fedezi teljes mértékben az önkormányzat, középiskolái tanulmányaik első évében. Az önkormányzat szeretné, hogy a tehetséges diákok minden támogatást megkapjanak sikeres tanulmányaikhoz – mondta a tanácstag.

80 éves a Magyar Szó, Magyar Szó Online kiadás

Nyitókép: A tegnapi ünnepi fogadás csoportképe (Lakatos János felvétele)