2024. december 22., vasárnap

Négy napon át ünnepel Magyarkanizsa

Gazdag programkínálat a községnapon

Magyarkanizsa község napját október 20-án ünneplik, ám a városban négy napon át szerveznek programokat, melyek mindegyikén bárki részt vehet.

Már szerdán egy jubileumi rendezvénnyel megkezdődnek a programsorozatok, majd szombaton este szintén egy jubileumi eseménnyel fejeződik be, közte pedig megannyi értékes, szórakoztató és színvonalas rendezvényt kínál Magyarkanizsa önkormányzata. Vranić Váradi Lívia, a szervező bizottság tagja számolt be részletesen a négy nap kínálatáról.

– Magyarkanizsa önkormányzatának egyik legszebb és legjelentősebb rendezvénye Magyarkanizsa község napja. Évek óta nem csak egy napon, október 20-án ünnepelünk, hanem programsorozattal várjuk az érdeklődőket, mind a községbeli polgárokat, mind az idelátogató vendégeket – mondta Vranić Váradi Lívia. Ebben az évben október 18-a és 21-e között zajlik a programsorozat. Október 18-án délután négykor a József Attila Könyvtár irodalmi- és fotópályázatának eredményhirdetése lesz az első program. Ugyancsak ezen a napon 15 órától a Partizan Atlétika Klub fennállásának negyvenéves évfordulója kapcsán tartanak ünnepséget a Tisza-parton, egy étterem teraszán.

Három évvel ezelőtt vezettük be, hogy helytörténeti sétára visszük az általános iskolásokat. Nincs ez másképp idén sem. A helyszínen tudnak történelmi és helytörténeti ismeretekkel gyarapodni a diákok 19-én és 20-án. Valkay Zoltán, helytörténész, Kávai Szabolcs helytörténész, történelemtanár és Győri Viktor történelemtanár kalauzolja a fiatalokat a Fő utcán, ahol a megismerkednek épített örökségeinkkel. De hogy ebből a közönség se maradjon ki, bárki részt vehet nyilvános program keretében is, október 19-én csütörtökön délután háromnegyed ötkor. A helytörténeti séta a kisparkból indul Valkay Zoltán vezetésével. Ugyancsak csütörtökön, este hatkor a József Attila Könyvtárban Klamár Zoltán tart előadást Eleink példái- a polgári éthósz Ókanizsán címmel.

A községnapi programsorozat fő napja október 20-án, pénteken zajlik majd hagyományos elemekből épül fel az aznapi program, mely egyaránt tartalmaz protokolláris elemeket, és a közönség érdeklődésére számot tartó programokat – emelte ki Vranić Váradi Lívia.

Fél egykor kezdődik a díszülés a városháza nagytermében, ahol átadjuk az önkormányzat nyilvános elismeréseit az arra érdemes személyeknek. Fél ötkor a Halász-téri koszorúzás zajlik, majd öt órakor a Dobó Tihamér Képtárban a Fénnyel írt Kanizsa – Száz év a község történetéből a képeslapok tükrében című kiállítást tekinthetik meg az érdeklődők. Este 18 órakor ünnepi koncert részesei lehetnek az ide látogatók, a Viva Vox acapella kórus lép fel. Erre a rendezvényre is ingyenes a belépés, de jegyeket osztunk, azonban már minden jegy gazdára talált.

Szombaton zárul majd a programsorozat. Délelőtt a Gyógyfürdő sportcsarnokában zajlik majd a 14. Csaba Ferenc Nemzetközi Emlékversennyel, melynek szervezője a Potisje Birkózóegyesület. Mintegy 400 versenyzőt várnak tíz különböző országból. Estére pedig még egy csemegét tartogatunk a zenekedvelők számára. A magyarkanizsai Harmonikabarátok Egyesülete 50 éves évfordulóját ünnepli, melynek jegyében ünnepi koncerttel készülnek, melyet ugyancsak bárki díjmentesen élvezhet szombaton este 18 órakor a Cnesa nagytermében. Ezt ki is egészíti az épület előcsarnokában rendezett kiállítás, mely visszatekintés öt évtized sikeres munkájának eredményeire.

Magyarkanizsa önkormányzatának nevében minden kedves érdeklődőt szerettel várunk a négynapos programsorozat minden eseményére – hangsúlyozta Vranić Váradi Lívia.

80 éves a Magyar Szó, Magyar Szó Online kiadás

Nyitókép: Vranić Váradi Lívia (Fotó: Puskás Károly felvétele)