2024. szeptember 30., hétfő

Felzárkóztatni és tanítani

Horgosra érkezik a segítségnyújtás

Magyarkanizsa Község önkormányzatának a közelmúltban több nyertes pályázata is volt a szociális védelem területén. Ezúttal Horgosra irányul a figyelem, ahol felzárkóztatják és tanítják a rászorulókat a Magyarkanizsa Községbeli Szociális Védelmi Szolgáltató Központ épületében, összefogva a Szociális Központtal, mely átfogó programot és átgondolt rendszert próbál kialakítani annak érdekében, hogy a horgosi roma lakosság kellőképp beilleszkedjen.

Tolnai Csaba elmondta, hogy a Magyarkanizsa Községbeli Szociális Védelmi Szolgáltató Központ immár harmadik IPA-s projektumában vesz részt az elmúlt tíz évben.

–  A jelen projektum célja marginális családból származó roma nemzetiségű, általános iskolás korú, elsős, másodikos gyerekek életminőségének javítása, tanulási előmenetelüknek a segítése, valamint egy praktikus felnőtté válás elősegítése. Központunk napközijében iskolai oktatáson kívüli foglalkozások fognak zajlani, amelyek a gyerekek tanulását segíti elő. Nem utolsó sorban az itt dolgozó személyeknek, munkatársaknak és szakmunkásoknak lehetősége nyílik majd szakmai továbbfejlesztésre és fejlődésre. A projektumon belül jelen épület felújítása, adaptálása is elkezdődött már, kicserélik a nyílászárókat, központi fűtést szerelnek, a tantermeket iskolabútorokkal és egyéb oktatást szolgáló eszközökkel szerelik fel – mondta Tolnai Csaba.

A gyerekek a horgosi intézményben tiszta ruhát és gondoskodást, tanulásban való segítséget is kapnak, ám a felnőttekre is gondolni kell. Telek Krisztina, a magyarkanizsai Szociális Központ igazgatója kifejtette, hogy ami a legtöbbünk számára egyértelmű életforma, az sajnos másoknak nem biztos, ezért kell foglalkozni a lakosság ezen részével.

– A szerb kormány a német fejlesztési alappal több pályázatot futtat, ebbe a pályázati körbe sikerült a magyarkanizsai önkormányzatnak is bekerülni. A pályázat lényege olyan terepes munkások alkalmazása, akik 15 rászoruló családnak fognak napi segítséget nyújtani. Segítik a családot a gyermeknevelésben, a higiénia fenntartásába, az udvar rendezésében, esetleg az állattenyésztés vagy pedig a növénytermesztés terén is. A pályázat összértéke 74 ezer euró, amelyből Magyarkanizsa szintén fölvállalta a saját önrészét – mondta a igazgatónő, aki kérésünkre ki is fejtette, hogy miért van erre szükség.

– Azt gondoljuk, hogy ha valaki esetleg házat kap állami támogatásból vagy más pályázati pénzből, akkor azonnal életvezetési képességekkel is rendelkezik, hogy már a megfelelő lakhatási körülmények között probléma nélkül tudja a családját nevelni és gondozni. A gyakorlat viszont azt mutatja, hogy az elmúlt három évben nagyon sok család, aki kapott is valamilyen támogatás révén házat itt Horgoson, sajnos nem képes erre, plusz segítségre van szüksége, ezért életvezetési tanácsadás zajlik majd a terepen. Ez innovatív szolgáltatásnak számít, hiszen a törvényben sem szerepel. Nagyon szeretnénk, hogy innovatív szolgáltatásként, a projekt lejárta után  bekerüljön a mi szabályzatunkba is, és ezt tudjuk folytatni. A horgosi rászoruló család problémája 50 év problémája és ezt nem fogjuk tudni kiküszöbölni ebben a két évben, tehát igenis erre a szolgáltatásra szükség van, és az elkövetkező 10-15 vagy akár 20 évben is folytatni kell. Remélem, eredményes lesz.

 

Nyitókép: Bajić Jenei Klementina felvétele