A katonaság Nagybecskerekre való visszatérése is szerepelt a Közép-bánáti Körzet Tanácsa tegnapi ülésének a napirendjén. Jelen volt Živica Ognjanov ezredes, a bánáti dandár parancsnoka, aki Dušan Šijan körzetvezetővel, Čedomir Janjić Nagybecskerek polgármesterével, Pera Milankov Magyarcsernye polgármesterével és a többi közép-bánáti község képviselőjével ismertette a hadsereg terveit a bánáti dandár Pancsováról Nagybecskerekre való visszaköltözéséről.
Nagybecskerek
Az első iratkozási körben a nagybecskereki középiskolák magyar első osztályai közül mindössze az Egészségügyi Szakközépiskola általános nővérképző szakán telt meg minden hely, míg a Gimnáziumban, a Nikola Tesla villamossági három- és négyéves szakán, valamint a Jovan Trajković középiskola szakácsképző osztályában augusztusban is be lehet majd iratkozni.
A Nagybecskereki Magyar Vállalkozók Egyesülete ez év március 12-én alakult meg, megtartották első közgyűlésüket – amellyel gyakorlatilag a közvélemény elé léptek –, tegnapi sajtótájékoztatójukon pedig már az első konkrét lépésről is beszámolt Simon Ferenc, az egyesület elnöke és Tóth Tünde alelnök.
A nagybecskereki Kisamerika helyi közösség lakosai tegnap újabb tiltakozó összejövetelt tartottak a Béga-tóra tervezett szórakozóhelyek építése miatt. Ezúttal több mint százan voltak a tó partján.
Négy évvel ezelőtt Nagybecskereken, a Strossmayer utcában ledőlt Szervó Mihály néphős szülőházának teteje. Az épület felújítása azóta sem történt meg, ahelyett a sorsára lett hagyva.
Tegnap délben a villanygazdaság dolgozói felállítottak a felvételünkön látszó villanykarót a hármas számú nagybecskereki Béga tónál, a szárazon hagyott gyaloghíd közelében. Ez gyakorlatilag a sokat vitatott vízi szórakozóhelyek építésének a kezdetét jelezte.