2024. december 22., vasárnap

A lehetőségek kiaknázásán dolgoznak

Október 31-éig százezer turista töltött el legalább egy éjszakát Nagykikindán

Január 1-je és október 31-e között a Nagykikindai Idegenforgalmi Szervezet, illetve az E-turista weboldal adatai szerint – amelyen a vendéglátóhelyek tulajdonosai bejegyzik azokat az adatokat is, hogy mennyi szálláshelyet adtak ki – százezer olyan turistát vettek nyilvántartásba, akik az önkormányzat területén foglaltak szállást legalább egy éjszakára. Ez a szám rekordnak tekinthető, ugyanis a múlt évet 88 ezer turistával zárták. A szervezet mindezt a minőségi szolgáltatásoknak és a változatos programkínálatnak tudja be. A turisták több mint 80 százaléka belföldi, a többiek külföldről, többnyire Romániából és a környező országokból érkeztek. Jasmina Milankovtól, a szervezet megbízott igazgatójától megtudtuk, hogy ezek a számok 2021 óta folyamatosan emelkednek.

– Nagy köszönettel tartozunk a vendéglátóhelyeink tulajdonosainak, minden nagykikindai polgárnak, az üzletek, gyógyszertárak, posták dolgozóinak, illetve minden olyan helynek, ahol a turisták megtalálták azt, amit kerestek. Mi azt szeretnénk, ha nem ez lenne a történet vége, hanem egy új fejezet kezdete – mondta Milankov.

A szervezet megbízott elnöke arról is beszélt, hogy az év utolsó két hónapjában még több turistacsoport látogatására számítanak.

– December elején Angliából, január elején pedig Amerikából várunk turistákat, akik a városban telelő baglyok és más védett madárfajok miatt érkeznek. A következő célunk, hogy a jövő év végére elérjük a kétszázezres számot az itt éjszakázó turistákat illetően. Ahhoz, hogy ezt a számot elérjük az idegenforgalmi kínálat és a termékek bővítésén kell elgondolkodnunk, illetve ki kell aknáznunk a falusi és a borturizmusban rejlő további lehetőségeket is – zárta gondolatait Jamina Milankov.

A csütörtökön délután megtartott sajtótájékoztatón Mladen Bogdan polgármestertől megtudtuk, hogy a százezres számot célként tűzték ki az év elején.

– Sajnos Nagykikinda nem rendelkezik olyan természeti szépségekkel, illetve idegenforgalmi adottságokkal, melyek a legtöbb turistát vonzzák, tehát nincs folyónk, sem tengerünk, sem hegyünk, éppen ezért közös erővel, összefogva kell dolgozzunk azon, hogy abból, amink van, a lehető legtöbbet kihozzuk. Az elkövetkező időszakban azon fogunk dolgozni, hogy további programokkal és tartalmakkal gazdagítsuk a meglévő kínálatunkat, illetve hogy megerősítsük a szálláshelyeink kapacitását. A jövőben támogatni szeretnénk azokat is, akik szálláshelyek kialakításával és kiadásával szeretnének foglalkozni – fűzte hozzá a polgármester.

80 éves a Magyar Szó, Magyar Szó Online kiadás

Nyitókép: Az idei Töknapokon megdőlt a látogatottsági rekord