November 2-án a szabadkai Zentai úti temető 44-es parcelláján és Bajmokon, az Akácfánál lévő emléktemetőben is az 1944/45-ös, ártatlanul kivégzett áldozatokra emlékeztek.
Dévavári Zoltán alkalmi beszéde Bajmokon (Fotó: Molnár Edvárd)
A bajmoki Hagyományápoló és Kegyeleti Bizottság, valamint a Dózsa György Magyar Művelődési Központ immár huszadik alkalommal szervezte meg a megemlékezést, melyen Tóth Anikó, Magyarország szabadkai főkonzulátusának konzul asszonya a megbékélés fontosságát hangsúlyozta.
– A közösségi emlékezet már nem a hangos sírással, jajgatással idézi magyarságukért elpusztult mártírjait, de még nem érkezett el a megszelídült, a békében oldott főhajtás ideje sem. Emlékezünk, de nemcsak az elmúlt dolgokat idézzük fel, hanem keressük az igazságosságot, a kárpótlással beteljesülő teljes rehabilitációt. Bár az erkölcsi bocsánatkérés a szerb és a magyar ártatlan áldozatok előtt megtörtént, a szerb kormány még nem alkotta meg Csúrog, Zsablya és Mozsor lakosságának kollektív bűnösségét hatályon kívül helyező határozatát. Ne hagyjuk a megbékélés folyamatának megtorpanását, s mindkét részről kölcsönösen tegyünk meg mindent a 2013-ban megkezdett megbékélési folyamat sikerességéért. A magyar kormány elkötelezett a megbékélési folyamat következetes végigvitele mellett, de szerb oldalról is elvárja ugyanezt – mondta a konzul asszony.
Szakács József, a Kegyeleti Bizottság elnöke Mojzes Antal helytörténész gondolatait tolmácsolta, aki úgyszintén a szerb és a magyar köztársasági elnök csúrogi közös főhajtásának fontosságát hangsúlyozta, mely hosszú évtizedek után a történelmi megbékélés kezdetét jelentette. Mint rámutatott, a munkát folytatni kell, fel kell tárni a tömegsírokat és megadni a végtisztességet minden áldozatnak.
Az Akácfánál beszédet mondott Dévavári Zoltán, a VMSZ alelnöke, Tóth Árpád, Bácsalmás alpolgármestere és Weiss Rudolf, a Német Népi Szövetség elnöke is. Az ökumenikus istentisztelet után az áldozatok hozzátartozói, a politikai pártok, önkormányzatok és egyesületek képviselői elhelyezték a kegyelet virágait az emléktemetőben.
A Magyar Nemzeti Tanács nevében Várkonyi Zsolt az MNT Közigazgatási Hivatalának az elnöke és Korhecz Tamás az MNT elnök koszorúzott (Fotó: Molnár Edvárd)
Szabadkán, a Zentai úti temető 44-es parcelláján huszonnegyedik alkalommal emlékeztek meg a 69 évvel ezelőtt történt véres eseményekről, de a mintegy két hete ellopott szobor, a Vergődő madár hiánya sokaknak még szomorúbbá tette ezt a napot. Mint elhangzott, a fájdalom szimbóluma is áldozattá lett, az emberi érzéketlenség, gonoszság és mérhetetlen butaság áldozatává. Akik ezt tették, hasonlóvá váltak azokhoz, akik ezen a helyen 69 évvel ezelőtt állig fegyverben „bátran” néztek szemközt szeretteinkkel.
Az ökumenikus istentiszteletet után a csonka talapzat előtt Kern Sólya Mária, a szabadkai városi képviselő-testület elnök asszonya szólt az egybegyűltekhez.
– Azért gyűltünk ma össze, hogy kegyelettel emlékezzünk az 1944/45-ben ártatlanul kivégzett áldozatokra. Az idén még nagyobb a fájdalmunk, hiszen meggyalázták az ártatlanul kivégzettek emlékét. Keressük a választ, ki és miért tulajdonította el a Vergődő madarat, az áldozatok emlékének állított szobrot. Nem tudjuk, mi volt az indíték, pusztán haszonszerzés vagy ideológiai ok vezérelte az elkövetőket. Egy biztos: ismét feltépte azokat a sebeket, amelyeket az ártatlan áldozatok családtagjai hordoznak 44/45 óta. Sokan szeretnénk hinni, hogy a tolvajok csak a fémet látták és nem a jelképet, amit számunkra a szobor jelentett, de bármi is volt az indíték, a cselekedet mélyen elítélendő. Napjainkban számos nemzeti gyűlöletet szító tettel és magyarveréssel kell szembesülnünk. Tanúi vagyunk annak is, hogy még ma sincs egyetértés az akkori események értelmezésében, pedig azt reméltük, hogy a megbékélés lassan, de jó irányba halad, hittük, hogy a VMSZ és a Szerb Haladó párt által beterjesztett határozat, amely elítéli az akkori történéseket, és a két államfő közös főhajtása közelebb hoz bennünket.
Pásztor István, a VMSZ elnöke a szoborlopása kapcsán úgy nyilatkozott, az is üzenetértékű, hogy még mindig nem történt semmi.
– Ha két hét nem elég ahhoz, hogy eredményt produkáljon a rendőrség, ha két hét nem elég, hogy a szerb kormány világos mondatokat fogalmazzon meg az eset elítélésével kapcsolatban, akkor azt kell mondanom, igaz, hogy nem történt semmi, de sok minden történt, és ennek is üzenete van. A mulasztásnak is üzenete van. De az elmúlt hetven évben már megszoktuk ezt, beleedződtünk. El lehet mismásolni, maszatolni a dolgokat, lehet úgy tenni, mintha azok meg se történtek volna, de az, ami itt is többször megfogalmazódott, az, ami kiolvasható az emberek tekintetéből, egyértelmű megerősítése annak, hogy mindegy, hogy mennyi idő kell, hogy a dolgok a helyükre kerüljenek, a helyükre fognak kerülni, mert addig nem adjuk fel.
