Vasárnap éjszaka egyelőre ismeretlen személyek Szabadkán is törtek, zúztak. A rendőrség közleményéből kiderül, hogy összesen öt üzlethelyiséget rongáltak meg, mindegyiknek a kirakatüvegét törték be. A rendőrség tetten ért egy személyt rongálás közben és ellene közrendzavarás és vandalizmus alapos gyanújával szabálysértési feljelentést tettek, illetve adatait eljuttatták az üzlet tulajdonosának, ugyanis ezt a bűncselekményt magánúton tett feljelentés alapján kezelik.
A rendőrség ugyancsak vasárnap éjszaka több személyt is bekísért az őrsre és kikérdezték őket, hogy minél előbb fény derüljön az elkövetők kilétére.
A központban a McDonald's kirakatait törték be, tegnap nem is fogadta a vendégeket a gyorsétterem. Nem hivatalos információink szerint néhány kiskorú elkövetőről van szó. A rendőrség nyomoz.
(mag)