Csaknem ötvenmillió dinárt költenek annak az útszakasznak a kiépítésére, amelyre több évtizede várnak Kisradanovác, Makkhetes, Kertváros és a Vasutas település helyi közösségek lakói. A Partizánbázisok utca egyik szakaszát már felújították, most a Kőrösi, az Északi és a Nyitott utcák közelében zajlanak a munkálatok, amelyek két hónapon belül be is fejeződnek.
– A cél az, hogy ezt a felújított részt összekössük a Kőrösi úttal, ahol a munkálatok a napokban kezdődtek meg, és ahol egy körforgalmat is kiépítünk. Az utca ennek köszönhetően az 51-es Divízióig folytatódhat, ezt ugyanis évtizedek óta kérik tőlünk a polgárok. A következő időszakban elkezdődhetnek a tárgyalások a Subotica-trans Utasszállító Közvállalattal, hiszen az ezekben a városrészekben közlekedő autóbuszjáratok útvonalai kibővíthetőek, meghosszabbíthatóak lesznek – magyarázta a Városépítési Igazgatóság Közvállalat igazgatója, Josip Kovač Striko.
Slavko Parać, a vkt elnöke szerint közvetetten öt helyi közösséget érint ez a beruházás, de minden szabadkai számára, aki ebben a városrészben jár, megkönnyíti majd a közlekedést. Ennek az úthálózatnak köszönhetően a makkhetesiek például el tudnak jutni Palicsra anélkül, hogy a város központján keresztül kellene hajtaniuk.
– A Tartományi Nagyberuházási Alappal való együttműködésnek köszönhetően körforgalommal kötik majd össze a Nyitott, az Északi és a Kőrösi utcákat. Összesen 49 millió dináros beruházásról van szó. Mintegy hatvan napon belül befejeződnek a munkálatok – magyarázta a polgármester, aki szerint ennek az útnak köszönhetően új építési terület áll majd a befektetők rendelkezésére, ezáltal pedig a polgárok is jobb életkörülmények között élhetnek.
– Ez a terület megfelelhetne a piac új helyének is. A Tesla-telepen található piac ugyan népszerű, ezen az új területen viszont rendes parkolóhelyekkel, megfelelőbb körülmények között tudnánk kialakítani egy sokkal nagyobb piacteret. Amíg eddig a városnak ez a része perifériának számított, az utak kiépítését követően rendezett városrészről beszélhetünk majd, és az sem mellékes, hogy évtizedes problémát oldunk meg ezzel – mondta a polgármester.
