2024. december 22., vasárnap

A rendíthetetlen harcosszellem a megmaradás záloga

Pásztor Bálint: Egy nemzet, egy közösség ereje nem a lélekszámon múlik, hanem összetartásán, hitén, elszántságán és kitartásán

A cikkhez tartozó képgalériát ITT tekinthetik meg.

A kora esti órákban a Szabadkai Népszínház Jadran színpadán folytatódott a Vajdasági Magyar Szövetség az 1956-os forradalom és szabadságharc kitörésének 68. évfordulója alkalmából szervezett központi megemlékezése. Bemutatták a LOBOGÓ JEGENYÉK című, Ralbovszki Csaba rendezte ünnepi műsort. Ezt megelőzően beszédet mondott Barthel-Rúzsa Zsolt, Magyarország Honvédelmi Minisztériumának államtitkára és dr. Pásztor Bálint, a VMSZ elnöke.

Barthel-Rúzsa Zsolt felidézte az 1944-ben, a Vörös Hadsereg Magyarországra való bevonulásával kezdődő folyamatokat, az azt követően kialakított, az emberi életet semmibe vevő rendszer jellegzetességeit. Rámutatott, amikor a félelemkeltés nem működik, az emberi lélek szabadság utáni vágya lázadásba fordul át és kész akár az élete árán is küzdeni az elnyomás ellen. A magyarok ezt az utat választották, hangsúlyozta. Megjegyezte, a magyarok azért fogtak fegyvert 1956-ban, mert harcosok leszármazottai, az ezeréves történelem során a szabadság eszméjéért magyar férfiak és nők tíz- és százezrei adták életüket. „Mi békében élhetünk, de tudnunk kell, hogy mindannyian harcosok utódai vagyunk, ehhez méltóan kell élnünk a békében is.” – hangsúlyozta. Aláhúzta, „ha eldobnánk, amit ránk hagytak, a történelmünket és saját magunkat tagadnánk meg, a törhetetlen harcosszellem megmaradásunk záloga”.

 

Molnár Edvárd felvétele

Molnár Edvárd felvétele

– A történelem az elmúlt időszak békeidejében nagy lehetőséget adott Európának a biztonságos és a fenntartható fejlődésre, de ezzel az Európai Unió vezetése nem tudott élni. Változásra van szükség, hogy az EU újra gazdaságilag erős és biztonságos hellyé váljon, amelyben minden európai országnak, így Szerbiának, és benne a magyar közösségnek is helye van. Ezért a célért is harcolnunk kell most. Ebben a harcban szövetségesekre, erőink egyesítésére van szükség, az unión kívül és belül. Tudjuk, hogy ebben számíthatunk szerb barátainkra. (…) Mi nem a behódolás útját választottuk, egy jottányit sem vagyunk hajlandóak feladni szuverenitásunkból. Ha nem mi szabjuk meg, hogy milyen törvények szerint éljünk, a hazánk már nem a miénk, méltatlanok leszünk elődeinkhez, akik vállalták a harcot, a száműzetést vagy akár a halált is. Függetlenségünk záloga most nem a fegyveres harc, hanem a megfeszített munka és a nemzet sorsa iránti elkötelezettségünk – fogalmazott  Barthel-Rúzsa Zsolt.

Pásztor Bálint emlékezéssel kezdte beszédét, felelevenítette, hogy egy évvel ezelőtt a sokéves hagyománnyal szakítva nem szerveztek ünnepséget, kizárólag a palicsi emlékmű megkoszorúzásával emlékeztek. Erre egy ok volt, október 23-án Pásztor István, a VMSZ akkori elnökének egészségi állapota már nem engedte meg, hogy színpadra álljon és megossza gondolatait az egybegyűltekkel. Egy héttel később elhunyt. Egy évvel később ugyanúgy emlékeznek meg 1956-ról, mint korábban, ezt Ő is így akarta, tette volna, hangsúlyozta Pásztor Bálint.

 

Molnár Edvárd felvétele

Molnár Edvárd felvétele

1956 olyan ragyogó eseménye a magyar történelemnek, amely örökre meghatározta a magyar nemzet sorsának alakulását, az áldozat, amelyet az elnyomás ellen lázadók hoztak, örökre lekötelezi az utódokat, hangsúlyozta. Rámutatott, „a magunk eszközeivel hozzá kell járulnunk azon értékek kiteljesedéséhez, amelyekért életüket adták”. Egy nemzet, egy közösség ereje nem a lélekszámon múlik, hanem összetartásán, hitén, elszántságán és kitartásán, emelte ki.

Beszédének folytatásában a VMSZ elnöke a jelenkori küzdelmekre tért ki, mondva: „embert próbáló feladatból nekünk is kijutott az elmúlt közel 360 napban.” Emlékeztetett, a VMSZ két nappal a kétszintű parlamenti választások kiírása előtt vesztette el elnökét, ám nem omlott össze, hanem küzdött a megmaradásért, az elért eredmények megvédéséért, és egységesebb, elszántabb volt az elmúlt időszakban, mint valaha. „A tavaly decemberi, majd az idén júniusi választások alkalmával megerősítettük felhatalmazásunkat és jelenlétünket országos, tartományi és önkormányzati szinten, mind a törvényhozó, mind a végrehajtó hatalomban. Európai parlamenti képviselőnk is van, szavazatainkkal jelentősen hozzájárultunk a Fidesz-KDNP sikeréhez. Az elmúlt időszakban megerősítettük a belgrádi és a budapesti szövetséget is. Utóbbi eredményeként meghirdethettük gazdaságfejlesztési programunk újabb pályázati fordulóit, ez fél év alatt 1 080 támogatottat jelent 12,5 millió euró értékben.” – mutatott rá Pásztor Bálint. Emlékeztetett, Aleksandar Vučić köztársasági elnökkel szintén megerősítették, hogy folytatják az együttműködést. Hozzátette, a Szerb Haladó Párttal szeptember 13-án immár a negyedik koalíciós szerződést írták alá, így a VMSZ prioritásai a Szerb Köztársaság kormányprogramjának a részét képezik.

– Az egységes nemzetpolitikai intézkedésekről folyamatosan egyeztetünk Magyarország Kormányával. A Magyar Nemzeti Tanács közreműködésével a támogatási rendszer az oktatás, a kultúra, a média, az örökségvédelem területén biztosított és rendszerszintű. Ennek eredményei minden településünkön kézzel foghatók, óvodák, iskolák, művelődési házak, templomok újulnak meg és folyamatban van a vajdasági magyar közösség kiemelt intézménye, a 80 éves Magyar Szó épületének a felújítása és új tartalmakkal történő gazdagítása – fogalmazott Pásztor Bálint.

A VMSZ elnökének szavai szerint a párt nem hiteget, hanem reális alapokon tervez, nyilvános és nyomon követhető programot fogalmaz meg, majd sokat dolgozik az eredményekért. Hozzátette: „Mi sem bizonyítja ezt jobban, mint az, hogy az itteni magyar és szerb liberális elvtársak izzadtságszagú közlemények és nyilatkozatok formájában, minden felületen hiperaktívvá váltak az utóbbi hetekben. Meglepetésként érte őket, hogy amit rólunk terjeszteni próbáltak, az nem igaz. Elszántak vagyunk és bizony egy koalíción belül is előfordulhat, hogy nem mindenről gondoljuk ugyanazt, és ez bizony nem okoz válságot. Hiába „aggódnak értünk”. Nincsen válság és nem is lesz, meg leleplezés sincs, van viszont továbbra is becsületes, szívós érdekérvényesítés.”

– Összefogtunk, jól szervezettek vagyunk és szövetségeseink is vannak. Mert nélkülük nem menne. Az anyaország 2010 óta megvalósuló nemzetpolitikája és a szerbiai belpolitikában kivívott helyünk a vajdasági magyar közösség sikerének feltételei. 1956 szabadságszerető Magyarországának nem voltak szövetségesei. Nekünk vannak. Egyiküket a napokban sajnos elveszítettük, Potápi Árpád János államtitkár úr volt az, akihez minden elképzelésünkkel fordulhattunk, aki velünk együtt küzdött azok megvalósításáért. Őszinte barátunkat, harcostársunkat gyászoljuk – hangsúlyozta Pásztor Bálint.

Az alkalmi rendezvény, mint minden közösségi esemény, az összetartozás, a megerősödés alkalma, ahonnan újult erővel és emelt fővel lehet hazatérni és folytatni a mindennapok küzdelmeit, emelte ki Pásztor Bálint. „A beszédeket követő műsor reményeim szerint ráerősít minderre, a művészet eszközeivel. A fellépők személye talán bizonyítja, az általam meghirdetett nyitás nem szólam. Köszönöm Ralbovszki Csaba rendezőnek és minden ma fellépő művésznek!” – zárta gondolatait a VMSZ elnöke.

 

80 éves a Magyar Szó, Magyar Szó Online kiadás

Nyitókép: Molnár Edvárd felvétele