2025. március 29., szombat

Szépül a Bunyevác Ház

Saját székhelye lesz a helyi bunyevác közösségnek

A Szabadkán élő bunyevác közösségnek hamarosan saját otthona lesz. A Bunyevác Háznak a Petőfi Sándor utca, a Karađorđe (Halasi) és a Bajai út kereszteződésében található régi ingatlan ad otthont. Jelenleg zajlanak a felújítási munkálatok, melyek a tetőcserével és a homlokzat szépítésével kezdődtek meg. Veljko Vojnić, a Bunyevác Nemzeti Tanács elnökhelyettese elmondta, hogy a közel 250 négyzetméteres ingatlan célja, hogy a jövőben egy helyre gyűjtse össze a közösséget.
– A Bunyevác Ház Szabadka Város és a Vajdasági Autonóm Tartomány között kötött szerződés jóvoltából valósulhat meg. Nevezetesen a tartományi kormány adott pénzt az ingatlan megvásárlására. Ez annak érdekében zajlott le, hogy legyen egy saját tere a szabadkai bunyevác közösségnek, mivel jelenleg nincs olyan ingatlan, amelyet kizárólag csak a mi közösségünk használ. Városszerte több helyen béreljük a helyiségeket. Számunkra nincs olyan ország, ami támogathatna minket, tekintettel arra, hogy számunkra Szerbia az anyagország, így a tartomány és az önkormányzat nyújt segítséget nekünk. Úgy véltük, hogy nekünk is szükségünk van egy saját házra, ahogyan például a horvátoknak és a magyaroknak is van úgynevezett otthona. A cél az, hogy a bunyevácoknak is legyen egy saját székhelye. A vásárlásból megmaradt pénzből elkészítettük a felújítás tervdokumentációját, és megkezdődött a rekonstrukciós munkálatok első fázisa. Nemcsak bunyevác egyesületként fog működni a ház, hanem bunyevác tájékoztatási központként is. Emellett meglátjuk majd, hogy a bunyevác kultúrközpont is el fog-e férni itt – nyilatkozta lapunknak az elnökhelyettes.
A tervek szerint az épület felújítása 2026 végére készül el, amelyet a Moj Dom Enterijer Kft. és a Somborelektro Kft. kivitelez. Az elnökhelyettes elmondta azt is, hogy a közösség maticája marad a régi helyén.
– A Bunyevác Matica marad majd a Korzón, a Matijevity-palotában, ahol az 1992-es újraalapítása óta, azaz több, mint harminc éve van. Első alapításának századik évfordulóját hamarosan ünnepelni fogjuk. Így szeretnénk, ha a matica ebben az épületben maradna, amely az önkormányzat és a szerb pravoszláv egyház közös tulajdona. A Bunyevác Ház első felújítási fázisában a tetőn és a homlokzaton zajlanak a munkálatok, illetve néhány beltéri részen. Az a pénzösszeg, amelyet megspóroltunk az ingatlanvásárláson, nem elegendő ahhoz, hogy teljes egészében felújítsuk az épületet. Igyekeztünk valóban gazdaságosak lenni, nem dobálózni a pénzzel, hiszen ez a pénz az ország lakosaié. Ezért a lehető legjobb módon szerettünk volna kihasználni a kapott összeget. Hozzávetőlegesen 7 millió dinár maradt meg a vásárlást követően, amelyet most a felújításba fektetünk. Van még néhány fázis, amit beterveztünk, melyhez az anyagi segítséget az önkormányzattól várjuk, illetve a köztársasági és tarományi szervektől, annak érdekében, hogy minél szebb legyen a leendő Bunyevác Ház – zárta gondolatait Veljko Vojnić.

Magyar ember Magyar Szót érdemel

Nyitókép: Molnár Edvárd felvétele