Dr. Szőke Anna
– Október elején az aradi vértanúkra emlékeztünk, s ez azért nagyon fontos, mert a hagyományaink tekintetében talán még jók, de a nemzeti ünnepeinket illetően szinte semmit sem tudnak. Ez nem is csoda, hiszen a felsőbb tagozatokban, a szerb tannyelvű osztályokban csak a szerb történelemmel ismerkednek. Novemberben a Márton-napi szokásokat dolgoztuk fel, és készültünk az adventre, decemberben pedig lucáztunk, pásztorjátékokat készítettünk, verseket, rigmusokat tanultunk. Januárban és februárban a vízkereszt és a farsang körüli szokások voltak a középpontban és a nyelvtörő játékok, mondókák. Márciusban a magyar szabadságharc ünnepére külön műsort szerveztek. Áprilisban a húsvéti ünnepkör állt a középpontban, májusban a pünkösd, pünkösdölés és a fagyosszentekkel kapcsolatos hiedelmek, ebben a hónapban pedig a játékra hívó mondókák és a zárórendezvény előkészítése, amelyben a résztvevők felvonultatták mindazt, amit a tanév során elsajátítottak – mondta dr. Szőke Anna a hét végén befejeződött programról.
A műsorban 21 tanuló lépett fel, a hét helybeli alsós kisdiákon kívül a Jasenovóra (Karasjenőre) járó felsősök és néhány Fehértemplomra járó középiskolás is.
– A községi székhelyből szinte minden ünnepségre kapnak meghívót, és fel is szoktak lépni. Érdekes viszont megjegyezni, hogy a tömbmagyarság rendezvényeiről szinte semmit sem tudnak. Ha van rá lehetőségük, részt vesznek a betlehemes találkozón vagy a dél-bánáti Szemlén. A legfontosabb kérésük ezúttal is, akárcsak korábban, az volt, hogy ne szakítsuk meg kapcsolatainkat. Jómagam ebben a tanévben háromszor jártam a településen, és azt tapasztaltam, hogy a legfontosabb a személyes kapcsolattartás. Ezt semmi sem pótolhatja. Jó lenne, ha magyar többségű iskoláink elgondolkodnának azon, hogy kapcsolataikat ne csak Magyarország felé nyissák, hanem például a szórvány felé is, hogy gyerekeink megismerjék egymást és azt is, hogy hogyan élnek társaik a tömbben vagy a szórványban. Azt hiszem, ez nagyon gazdag tapasztalat lenne mindkét fél számára. A programra a pénzt a Nemzeti Erőforrás Minisztériumának és a Balassi Intézet pályázatán nyertük, de a kivitelező elsősorban az udvarszállási iskola volt. Ezért külön dicséretet érdemel Virág Gizella tanítónő, aki napi teendői mellett a program megvalósítására is rengeteg időt áldozott. A valamivel több mint kétszáz lelket számláló faluban már csak hét alsós kisdiák van, de szemmel láthatóan magyarok akarnak maradni, és szeretnék megőrizni identitásukat – mondra dr. Szőke Anna.
