2024. december 22., vasárnap

A szó igaz hősei

Az Aurora Beszédművészeti Műhely emlékkönyve – Könyvbemutató Topolyán

Különleges könyvbemutatóval kedveskedett a topolyai Kodály Zoltán Magyar Művelődési Központ a magyar kultúra napja alkalmából az irodalombarátoknak: szombaton a Művelődési Ház zsúfolásig megtelt kiállítótermében a központ keretében működő Aurora Beszédművészeti Műhely húsz évét bemutató kiadvány bemutatója mellett a csoport egykori és jelenlegi kiemelkedő szavalói mondták el egyik kedvenc versüket, énekeltek el egy népdalcsokrot.

– 1998-ban Topolyán, a Kodály Zoltán MMK keretein belül alakult meg az irodalommal, beszédművészettel és nyelvműveléssel foglalkozó szakcsoport, az Aurora Stúdió, Vass Borsodi Borbála magyartanár vezetésével. A húszéves Aurora emlékkönyve, melynek megjelenését a mai napon ünnepeljük, bemutatását a magyar kultúra napjára időzítették, a Tanárnő emlékei, gyűjteménye és feljegyzései alapján sorakoztatja fel a műhely első két évtizedének legemlékezetesebb pillanatait – ismertette Szabó Anikó, az est moderátora, a könyv egyik recenzense.

A folytatásban Kisimre Szerda Anna, a Kodály-központ elnöke köszöntötte a megjelenteket, kiemelve a kiadvány létrejöttét támogatókat, köztük Szatmári Adrián polgármestert és Lovas Ildikót, az MNT Kulturális Bizottságának elnökét.

Az emlékkönyv, a műhelyben 1998-tól 2018-ig zajló munka részletes bemutatására törekszik. Borbála tanárnő visszaemlékezésének köszönhetően körvonalazódik a Kodály műhelyében zajló sokrétű munkafolyamat magas színvonala, melynek köszönhetően az évek során a többi között 12 Kazinczy-érem került Topolyára.

Elhangzott, a stúdió nem véletlenül kapta az Aurora nevet: megegyezik az 1965-től 1970-ig gimnáziumi tanárként dolgozó Tóth Ferenc költő, néprajzkutató által vezetett topolyai önképzőkör elnevezésével. A látogatók az est folyamán megtekinthették a Molnár-Gábor Olivér fényképeiből készült kiállítást is, melyet Tóth Ferenc versei ihlettek.

Vass Borsodi Borbála, az Aurora sokévi vezetője A szó igaz hősei című könyvének bemutatójára, az azt kísérő fotókiállításra és a verses estre mintegy száz irodalombarát volt kíváncsi.

Az íráshoz fotógaléria kapcsolódik, amely itt érhető el

80 éves a Magyar Szó, Magyar Szó Online kiadás

Nyitókép: Herceg Elizabetta felvétele