2024. szeptember 14., szombat
TOPOLYAI NAPOK 2024

A véradókat köszöntötték

A községnapi rendezvénysorozat keretében Topolya 42 jubiláló önkéntes véradójának mondtak köszönetet a Vöröskereszt székházában. A jelen lévő ünneplőket elsőként Budimir Marić titkár köszöntötte, aki kifejezte háláját és jókívánságait. Kospenda Józseftől, a szervezet közgyűlésének alelnökétől megtudtuk, hogy az idén az 5. véradásukat 20-an, a 10. és a 20. évfordulójukat 10-10-en ünnepelték, a 35. véradásukért pedig Milovan Janjićnak és Čevarušić Ostojanak mondtak köszönetet.

Szatmári Adrián községi elnök is gratulált és köszönetet mondott Topolya leghumánusabb polgárainak. Kiemelte, hogy önkéntes véradónak lenni manapság, amikor egyre kevesebb segítségre számíthatnak az egészségügyi intézmények, kiemelten nemes cselekedet, ezért tiszteletet és elismerést érdemel. 

– A véradók a társadalom legnemesebb lelkű polgárai, akik önként segítenek másokon, ezért pedig köszönet és hála jár. Topolya község önkormányzata és a Vöröskereszt helyi szervezete között eddig is eredményes volt az együttműködés, és a jövőben is erre törekszünk, a polgártársaink érdekét szem előtt tartva. A legfontosabb eredményünk a népkonyha működtetése, amely hosszú évek óta sikeresen működik, és amelyre az önkormányzat megközelítőleg 8 millió dinárt irányoz elő. A Vöröskeresztre hárul a feladat operatív megszervezése és lebonyolítása, aminek köszönhetően közel 550 adag étellel tudtunk segíteni csaknem 600 felnőtt és gyermek rászorulónak 6 hónapig. Ezt a projektumot az idén is novembertől jövő május végéig igyekszünk lebonyolítani, a 2025–2026-os szezonban viszont szeretnénk hét hónaposra meghosszabbítani ezt a periódust – nyilatkozta a községi elnök.

A rendezvényen megtudtuk, hogy a község önkéntes véradói igen aktívak, a lakosság két százaléka vesz részt időnként az akciókon, és ezzel hozzájárulnak ahhoz, hogy a Szabadkai Közkórházban évek óta egyszer sem kellett műtétet elhalasztani vérhiány miatt. Topolya községben körülbelül 1000 véradót tartanak nyilván, közülük nagyjából 680-an aktívak. Ennél valamivel többen jelentkeznek más községekben, városokban, Szabadkán vagy Újvidéken, a munkahelyükhöz tartozó illetékes transzfúziós csapatnál. Az idén a Vöröskereszt községi önkéntes csapata 29 véradási akciót tervez. Topolyán a véradási akciók novemberben folytatódnak, decemberben pedig a falvakba érkezik a szabadkai és az újvidéki transzfúziós csapat.

Nyitókép: Topolya jubiláló önkéntes véradóinak köszöntése a Vöröskereszt székházában (Kazinczy Paszterkó Diana felvétele)