2024. december 22., vasárnap

Épül a sportcsarnok, szépül a szakkórház

Igor Mirović tartományi kormányfő Törökkanizsán a bánáti régió fejlődésének fontosságát hangsúlyozta

Hétfőn délelőtt Törökkanizsára látogatott Igor Mirović tartományi kormányfő és munkatársaival megtekintette a szakkórház felújításra váró pszichiátriáját, valamint a már javában épülő sportcsarnokot. Az eseményen jelen volt Radovan Uverić, Törökkanizsa polgármestere, valamint Zoran Gojković egszségügyi titkár is.
Igor Mirović elmondta, hogy Törökkanizsa egyike Vajdaság azon öt községének, ahol még nincs sportcsarnok.

– Más községekben is szeretnénk sportcsarnokot építeni és jelenleg a tervdokumentációkat készítjük elő. Először Titel kerül a sorra, majd utána következik Karlóca. Különösen fontos számunkra ez a befektetés itt Törökkanizsán, hiszen éveken át készültünk rá. A munkálatok decemberben kezdődtek el és szépen halad vele a kivitelező. Összesen hatszáz nap alatt kell az építkezésnek befejeződnie és 636 millió dinárba kerül majd. A sportcsarnok 450 férőhelyes lesz és 23 sportklubnak biztosít sportolási lehetőséget. Azt szeretnénk, hogy ez a község fennmaradjon. Az elmúlt esztendőkben negatív demográfiai tendenciát mutatott a község, de harcolnunk kell, hogy a cégek és az emberek visszatérjenek ide. Munkahelyeket kell teremteni, hogy ne költözzenek el innen a nagyobb városokba. Meglátogattuk a pszichiátriát is, ahol hamarosan elkezdődnek a felújítási munkálatok 100 millió dinár értékben. Az elkövetkező hetekben választják ki a kivitelezőt és a nyár folyamán már kezdődhetnek is a munkálatok. A helyi vezetőséggel megbeszéltük még azt is, hogy igyekezni fogunk anyagi támogatásban részesíteni a községet, hogy minél több utcát ki tudjanak aszfaltozni. A Szerbia Utai vállalattal közösen kezdeményezni fogjuk a Törökkanizsát Nagykikindával összekötő út felújítását is, meglátjuk, hogy sikerül-e. Sok munka vár még ránk, de harcolnunk kell, hogy megvalósítsuk a terveinket – fogalmazott a kormányfő.

A község polgármestere megköszönte Igor Mirovićnak, hogy Törökkanizsára látogatott és megtekintette a pszichiátriát, valamint a sportcsarnok munkálatait.

– A tartományi támogatásnak köszönhetően a pszichiátria egy részét fel tudjuk újítani. A munkálatoknak legkésőbb a következő év elején be kell fejeződniük. Láthattuk ma azt is, hogy a sportcsarnok építése hogyan halad. A mi községünk egyike azoknak, amelyben eddig nem volt ilyen létesítmény. Nagyon várjuk, hogy jövőre elkészüljön az épület és birtokba vehessék a sportklubok, a gyerekek és a sportolni vágyók. A sportcsarnoknak köszönhetően jobb feltételek között készülhetnek a sportolóink a versenyekre – mondta Radovan Uverić.

80 éves a Magyar Szó, Magyar Szó Online kiadás

Nyitókép: Horváth Attila felvétele