2024. december 22., vasárnap

Beruházás a Rábé–Kübekháza határátkelőn

Bővítésre és hosszabb nyitvatartásra azonban nem számíthatunk

Hetek óta látványosan folynak a munkálatok a Rábé–Kübekháza határátkelőn. Többekben felmerült a kérdés, vajon a beruházás hozhat-e változást az átkelő kapacitását és nyitvatartását illetően.

A többsávos átkelés és a 0–24 órás nyitvatartás lehetősége nagyban megkönnyítené az utazók életét, hiszen adott esetben csökkennének a hosszú sorok, sőt késő este vagy akár hajnalban is használható lenne az átkelő. Mivel több nem hivatalos információ is szárnyra kapott, az illetékesekhez fordultunk, hogy tisztázzuk a részleteket. Pere Csaba rendőr százados, a Csongrád-Csanád Vármegyei Rendőr-főkapitányság sajtóreferense kérdésünkre azt válaszolta, hogy a határátkelőhely végleges infrastruktúrája tervezetten még idén elkészül, azonban sem kibővített nyitvatartásra, sem többsávos ellenőrzésre nem számíthatunk, hiszen minden marad a régiben, csupán a határszervek által használt ideiglenes konténereket „cserélik” új épületre.

Emlékeztetőül, a Rábé–Kübekháza közúti határátkelőt 2019. október 11-én adták át a forgalomnak. A 2022 augusztusában megjelent, felújításra vonatkozó uniós közbeszerzési értesítőből kiderül, hogy 2,5 milliárd forintból építik fel és állandósítják az ideiglenesen kialakított határátkelőt. A dokumentumban többek között az is olvasható, hogy megépül egy 450 négyzetméteres, közös magyar–szerb kezelőépület, emellett belépő- és kilépőoldali vizsgálóhelyeket, kezelőfülkéket is építenek. A kivitelezési munkák végzése közben is a megszokott nyitvatartási rend szerint üzemel a határátkelő.

Tehát Rábé–Kübekháza jelen információk szerint továbbra is egy-egy forgalmi sávval 7-től 19 óráig várja majd az átutazókat. Igény azonban lenne a bővítésre, amit Lálity Urbán Emese, az építési, közlekedési és infrastrukturális minisztérium államtitkára is hangsúlyoz. Az illetékes minisztérium törekvése, hogy a kishatárokon növeljék a munkaidőt, sőt az sem titok, hogy az adott átkelő esetében a román fél is érdekelt a hármas határ megnyitásában. Újhelyi Nándor, Törökkanizsa község képviselő-testületének elnöke a téma kapcsán arról beszélt, hogy már korábban is történtek kérések a Gyála–Tiszasziget határátkelőre vonatkozóan, ezek azonban nem vezettek eredményre. Ebből kifolyólag a hármas határ térségében sem valószínű, hogy a közeljövőben változás következne be.

80 éves a Magyar Szó, Magyar Szó Online kiadás

Nyitókép: Igény lenne a bővítésre (Gergely József felvétele)