Ballag már a vén diák

Ballagási lázban égünk. A párom előadást szervez az iskolaév végére, és két bankettre is megy. Az egyik abban a suliban lesz, ahol most tanít, a másik pedig abban, ahol korábban dolgozott. Mindemellett az unokaöcsém óvodai ballagását is beiktattuk az év végi programba, mivel több évi napközi és ovi után végre iskolába kezd járni szeptemberben. Egy kicsit sem várja az öcsi a sulit, mert már az óvodában kiküldték a folyosóra angolóráról, mert őt – saját bevallása szerint – nem igazán érdeklik az olyan dolgok mint a „pencil” meg „books.” 
 

Szóval ballagási lázban égünk. Ilyenkor az ember talán automatikusan felidézi magában az iskolai éveket, vagyis inkább azoknak a végét, amelyek mindig édeskés ízt hagytak az ember szájában.
Bevallom, én ilyenkor egy kicsit irigykedve nézem a ballagókat, pláne, ha belegondolok abba, hogy legjobb esetben is peches voltam, amikor nekem kellett mennem ezekre az ünnepségekre.
Általános iskolában kimentünk a helyi, falusi diszkóba, rögtön a pénteki ballagási műsort követően. Én alig voltam másfél órát (pedig még csajozhattam is volna), mert másnap angolból vagy magyarból kellett felvételiznem, nem emlékszem már pontosan.
A középiskolában a buli fergeteges volt, a ballagási ceremónia is, csupán mi, a fiatal titánok csúnyultunk el úgy az éjszaka végére, hogy még Szabadka korzóján a hajnali fürdés a szökőkútban sem mosta le a szégyenfoltjainkat.
 

Az egyetemen megbeszéltük az egyik professzorral, hogy megisszuk a pertut, lévén hogy mindketten basszusgitárosok vagyunk. Megszerettem a generációmat, rengeteg tehetséges firkász tanult akkor a Bölcsészkaron Újvidéken, sokan ma is aktív szereplői a hanyatló szerbiai médiatérnek. No de itt sem sikerült senkivel meginni a pertut, mert Joci barátommal akkor tanultunk életet menteni egy medencében New Jersey partjain, miközben a kollégák örömmámorban ünnepelték azt, hogy befejezték az egyetemet.
A legszomorúbb talán az, hogy a mesterdiplomámat alig pár héttel egy családi tragédia után kellett megvédenem. A gratulációkat könnyek között kaptam és fogadtam, a visszafogott otthoni ünneplés pedig egy olyan, erősen alkoholmámoros merengés szintjére redukálódott, amelynek természetesen filmszakadás lett a vége.
Valószínűleg az elfuserált ballagási ünneplések miatt nem kezdtem bele a doktoriba. A lustaságnak semmi köze nem volt hozzá, legalábbis ezt válaszolom, ha kérdeznek.