Ilyentájt, hetven évvel ezelőtt is, a Dunán már levonult a nyári, magas árhullám. A magas hőmérséklet következtében a Duna nemcsak hogy visszahúzódott a medrébe, hanem szélessége szinte a felére zsugorodott. Az akkori hírek szerint a gyerekek az eredeti meder felénél játszottak. A strandszezon is tartott, még akkor is, ha az újvidékiek már nagyban az őszre gondoltak.
Az ősz pedig az iskolaév kezdetét jelentette. Először az újonnan megnyíló egyetemről érkeztek a hírek, amely akkor még a belgrádi egyetem kihelyezett tagozataként működött. Ezért a tanárokat és a tanársegédeket is ott vették fel. Megválasztották a fakultás titkárát, aki már a pecséteket is elkészíttette. A Bölcsészkar a város központjában lévő Njegoš utcában, az egykori Takarékpénztár épületében kezdte meg működését, a Mezőgazdasági Fakultás pedig a Péterváradi várban. Az épületben még dolgoztak a kőművesek, az asztalosok és a villanyszerelők, de ettől függetlenül, a telefonhívásokra, már a Bölcsészkar nevében feleltek. Mindkét kar oda várta a beiratkozó, újdonsült egyetemistákat. Talán érdekességnek számít az, hogy az újvidéki Bölcsészkar megalakulásával már azt a döntést is meghozták, hogy a karon Magyar Tanszék is lesz, de annak beindítására akkor még nem volt „megfelelő kvalifikációval rendelkező tudósunk”. Erre a jugoszláviai magyarságnak még pár évet várnia kellett.
Iratkoztak a gimnazisták is. Akkor a fakultások megnyitását nagy érdeklődés előzte meg, és talán érdekességként megemlíthetjük, hogy az akkori, szocialista állam minden köztársaságából egészen Isztriától Boszniáig, érkeztek az érdeklődő kérdések. Így lett, 70 évvel ezelőtt Noviszád egyetemi város. Ugyanúgy iratkozásra szólította fel a leendő és régi tanulóit a magyar tannyelvű Pap Pál főgimnázium is, mind a nyolc osztályába. Szeptember 1-jétől az elkövetkező napok mindegyikén más-más osztályok iratkoztak, és ezt a szeptember 6-ai „pótiratkozás” zárta. Ekkor értesítette a közvéleményt és a tanulókat is az Arany János általános, nyolcosztályos iskola, hogy másik épületbe költözött. Az pedig, a Hajduk Veljko utcában, a 13-as szám alatti „parki iskola épülete” volt. A legkisebbek sem maradtak ki a sorból, az akkor még „gyerekotthonnak” nevezett napközikkel azonban gondok akadtak.
Anyagi gondok, amelyekkel a városi Népbizottságnak is foglalkoznia kellett. A városban lévő két gyermekotthon a tél folyamán nagyon eladósodott, pénzre volt szükségük, hogy működni tudjanak, és hogy rendezhessék helyzetüket. A már kiutalt 150.000 dináros segély nem volt elegendő, mert a gyermekotthonok vezetőségei 300.000 dinár segélyt kértek. Ha erre nem került volna sor, a gyermekotthonoknak meg kellett volna emelniük az egy gyermek után fizetendő 2000 dináros havi díjat 2500 dinárra. A vezetőség kételkedett abban, hogy ezt az összeget a szülők ki tudták volna fizetni. Az egyik gyermekotthonban már felemelték a havi összeget, de ott a szülők azt mondták, hogy a „gyerekpótlék” teljes összegét is odaadnák, csak hogy biztos helyen tudják a gyermeküket. A Népbizottság azonban az akkor érvényben lévő „piacgazdálkodás” elveit követve jól akart gazdálkodni, ezért a szükséges pénznek csak a felét adta, míg a másik 150.000 dinárt kölcsön formájában, amelyet a gyermekotthonnak vissza kellett juttatnia a Népbizottságnak. Az otthonokban működő orvosok tevékenységét pedig továbbra is a Népbizottság finanszírozta, de a Köztársasági Végrehajtó Tanács is kilátásba helyezte a gyermekotthonok pénzbeli megsegítését.
Arról, hogy minden az új iskolaév kezdetének a jegyében zajlott, az is tanúskodik, hogy a Népoktatás című, magyar nyelven megjelenő „neveléstudományi folyóirat” legújabb számában, Jánosi Gábor, Szarvas János, B. Szabó György, Bogomil Karlavarisz, Nagy Imre és Varga László cikke jelent meg. De akkor adták hírül azt is, hogy a jugoszláviai magyar gyerekek számára 10 új tankönyvet adtak ki magyar nyelven. Többek között egy testnevelés-, az újkor történetét a gimnáziumok számára, és egy kézimunka mintakönyvet is.
Hetven év múltán, ugyanazzal az izgalommal, de elszorult szívvel várjuk az iskolakezdésről szóló híreket.
