2024. augusztus 19., hétfő

Nehéz időkben is lépni kell!

Szent István-napi ünnepség Újvidéken

A cikkhez tartozó képgalériát ITT tekinthetik meg.

A Petőfi Sándor Magyar Művelődési Központban vasárnap délután megtartott rendezvényen Király Károly, a központ igazgatója üdvözlőbeszédében emlékeztetett arra, hogy államalapítónk, Szent István király letette a modern, magyar állam alapjait, és hogy ezt tűzzel és vassal tette:

– Vannak idők, amikor lépni kell, még ha nehéz is. Felmérte, hogy melyik a megmaradás és a prosperitás útja. Sokan vádolják, hogy elhagyta az ősi, magyar hagyományt és kultúrát, holott ő csak modernizálta azt, összeforrasztotta a keresztény értékekkel. Elfogadható, európai keretbe helyezte azt – magyarázta, majd párhuzamot vonva napjainkkal, a következőképpen értékelt: A ma politikusainak ugyanazt a harcot kell megvívniuk, mint Szent István királynak. Bizonyítaniuk kell, hogy nekünk van igazunk – emelte ki üdvözlőbeszédében az igazgató.

Az ünnepséget megtisztelte jelenlétével Balogh György konzul a szabadkai magyar főkonzulátus képviseletében, Vicsek Annamária, a Vajdasági Magyar Szövetség Újvidéki Városi Szervezetének elnöke, a szövetség alelnöke, Európa parlamenti képviselő, Bajity Borisz, a VMSZ alelnöke és parlamenti képviselő, dr. Bagi Ferenc, a Magyar Nemzeti Tanács képviseletében, Basnec Igor államtitkár és Kiss Gyula, a városi önkormányzat képviseletében, Rancz Károly a Vajdasági Magyar Művelődési Szövetség nevében érkezett, ott voltak a VMSZ más tisztségviselői is: dr. Vickó Ferenc, K. Ökrész Viktor és Szakállas Zsolt is.

Az ünnepi műsort népünnepély követte, kürtőskalácsot és lángost kínáltak a vendégeknek. A jó hangulatról a pirosi Classic Band gondoskodott, minderről holnapi számunkban bővebben beszámolunk.

 

Nyitókép: Dávid Csilla felvétele