2024. augusztus 20., kedd

Európaiként, mégis kirekesztve

Erős a magyar, nyomás alatt még erősebb

A cikkhez tartozó képgalériát ITT tekinthetik meg.

A Petőfi Sándor Magyar Művelődési Központban vasárnap délután megtartott rendezvényen Király Károly, a központ igazgatója üdvözlőbeszédében emlékeztetett arra, hogy államalapítónk, Szent István király letette a modern, magyar állam alapjait, és hogy ezt tűzzel és vassal tette: Felmérte, hogy melyik út a megmaradás és a prosperitás útja. Népét belehelyezte egy olyan, európai keretbe, amely elfogadható volt a szomszédos népeknek. Fontos volt ez, hiszen enélkül csak ellenség vette volna körül országát, és azok összefogása összeroppantotta volna, akármilyen erős és kitartó is. Manapság is itt áll a magyar nemzet körülvéve külső és belső ellenséggel. Európaiként, mégis kirekesztve.

A ma politikusainak ugyanazt a harcot kell megvívniuk mint Szent István királynak. Bizonyítani, hogy nekünk van igazunk. A prosperitás útja a Szent Istváni út – a keresztény értékrenden alapuló élet. Hívők és nem hívők egyaránt érzik, hogy a becsület, munka, egymás megbecsülése, igazságosság visz csak a biztos, kiszámítható jövőbe. Gyerekeink és unokáink jövője a tét. Ezt nem szabad aprópénzre váltani! Az örök élet itt, a Földön utódainkban van. Amit nekik hagyunk, az mutatja meg, hogy mit tettünk, és hogy mennyit is érünk. Álljuk a sarat. Igen, mert erős a magyar.

Nyomás alatt még erősebb. Habár többször is kivéreztették a nemzetet, megölték legjobb fiait, elüldözték a bátor és hazaszerető tagjait, mégis büszkén áll a vártán. Bírja a viharokat, és a szelek lecsendesedésével, élre áll, mutatja az utat. A szebb jövőt csak békében lehet építeni. Ezt, mi, délvidéki magyarok nagyon jól tudjuk, hiszen minket megtépázott a ’90-es évek balkáni háborúja is. Sokan leltek új hazára valahol a nagyvilágban akkor, de utána is, nehéz szívvel, de otthonukat elhagyva indultak a bizonytalan jövőbe.

Király Károly igazgató üdvözölte az egybegyűlteket (Fotó: Dávid Csilla felvétele)

Király Károly igazgató üdvözölte az egybegyűlteket (Fotó: Dávid Csilla felvétele)

Azóta sok víz lefolyt a Dunán, változott az életünk. Megtaláltuk a biztos jövő felé vezető utat. Támogatjuk egymást, és ami nagyon fontos, támogat bennünket az anyaország. Támogat bennünket erkölcsi és politikai téren, tartva a jószomszédi kapcsolatokat Szerbiával, és anyagiakban is nagy segítséget nyújt. Fontos ez a megmaradáshoz, de legalább ennyire lényeges saját hozzáállásunk is a mindennapokhoz, a közösségünkhöz. Ebben mutatják az utat számunkra Szent István intelmei is. Nemes céllal íródtak, ezeket olvasva kellett az uralkodóknak megérteniük, hogy milyeneknek kell lenniük, azaz, hogyan kell jó, igazságos, bölcs és erős királlyá válni. Nekünk pedig korunk szellemében ezen, örök igazságokhoz igazodva kell jó, igazságos, bölcs és erős magyar embernek lennünk – üzente az igazgató, majd emlékeztetett arra, hogy néha bele kell kóstolni a keserű kupába is ahhoz, hogy megbecsülhessük a jólét nyújtotta kényelmet.

Szabó István verset mondott (Fotó: Dávid Csilla felvétele)

Szabó István verset mondott (Fotó: Dávid Csilla felvétele)

Vicsek Annamária, a Vajdasági Magyar Szövetség Újvidéki Városi Szervezetének elnöke, a szövetség alelnöke, európai parlamenti képviselő is szólt az egybegyűltekhez. Ünnepi beszédét egy olyan, Reviczky Gyula Szent István napján című verséből kölcsönzött idézettel kezdte, amely államalapító szent királyunk lényének lényegét érzékeltette: – Nemcsak hatalmas, bölcs és előrelátó volt, de jósága, bölcsessége, ereje a mindenkori magyar történelem legdicsőbb, legnagyobb alakjává tette őt. Ami talán ennél is fontosabb: Szent István nemcsak megismerte Jézus tanát, hanem népét a pogányságból kiváltotta. Ezt ünnepeljük ma – emlékeztette a központ nagytermében összegyűlt, újvidéki, tiszakálmánfalvi, pirosi, kamanci, péterváradi és elszármazott ünnepelőket Vicsek Annamária.

 

A felszólalásokat követően a közönség a Vajdasági Magyar Népművészeti és Közművelődési Központ néptáncosainak a fellépését élvezhette, láthattuk a Tűzrevaló táncegyüttest, a Pintyőke leánykórust, a Manó csoportot és a Csúsztató citerazenekart is (Fotó: Dávid Csilla felvétele)

A felszólalásokat követően a közönség a Vajdasági Magyar Népművészeti és Közművelődési Központ néptáncosainak a fellépését élvezhette, láthattuk a Tűzrevaló táncegyüttest, a Pintyőke leánykórust, a Manó csoportot és a Csúsztató citerazenekart is (Fotó: Dávid Csilla felvétele)

– Együtt emlékezünk múltunkra, büszkén éljük meg jelenünket, és reménységgel tervezzük a jövőnket. Mi sem bizonyítja jobban Szent István fontosságát annál, hogy Vajdaság-szerte 25 rendezvényt szerveznek a magyarok augusztus 20-a körül. Szent István nemcsak a keresztény hit egyetemes bevezetése révén alkotott nagyot, hanem államiságunkat is megalapozta: egy földrajzilag, politikailag
elhatárolható, történelmileg meghatározható állam megalapításával egységes nemzetté tette a magyart. Így élnek a magyarok sorsközösségben több mint ezer éve a Kárpát-medencében. A trianoni diktátum ugyan megkísérelte erőszakkal feldarabolni ezt az egységet, de a magyar kormánynak hála, 2010 óta ez a sorsközösség ismét megillet minden magyart a magyar határon belül és túl. A magyar kormány nemzetpolitikája megerősítette azt a sziklát, amelyen politikai értelemben a magyarság háza fekszik – mutatott rá a tényállásra a VMSZ városi vezetője.

Dávid Csilla felvétele

Dávid Csilla felvétele

EURÓPA MEGVÁLTOZOTT

Egy évvel ezelőtt Vicsek Annamária ugyanitt szólt aggodalommal azzal az Európával kapcsolatosan, amelynek mi is tagállamává kívánunk válni.

– Tavaly azt mondtam, hogy Európa megváltozott. Kezdi elveszíteni azokat a keresztény értékeket, amelyekre Szent István tanított bennünket. Egy éve még nem tudtam, hogy pont én leszek az, akinek a vajdasági magyarok feladatul adják majd, hogy a hangjukat hallassam a züllő Európában. Tavaly még azt mondtam, mindnyájunk kiemelt feladata, felelőssége, a keresztény, Szent István-i értékek megtartása, továbbadása. Akár önálló elhivatottságból, hivatásból, vagy éppen hitvallásból kifolyólag. Akkor még nem tudtam, hogy felhatalmazásukat fogják nekem adni, hogy nemzetünket abban az Európában, nevezetesen az Európai Parlamentben szolgáljam. Ezért különösen megtisztelő érzés most itt lenni, Önökkel, újvidéki magyarokkal ünnepelni, megerősödni és egymást megerősíteni abban az elszántságban, hogy a Szent István-i értékeket egymásban és egymással együttesen megőrizzük, erősítsük.

 

Dávid Csilla felvétele

Dávid Csilla felvétele

A Szent István-i iránytű a keresztény értékek megőrzése, valamint a világi és egyházi elöljáróink, mestereink, tanítóink és vezetőink tisztelete, ugyanakkor e kegyesség, az irgalmasság, a türelem, az erő, az alázatosság, a mértékletesség, a szerénység, a becsületesség és a szemérmesség felé mutat. Ez az a hagyaték, amelyet István király a fiára, Imre hercegre, de egyben népére, ránk, magyarokra is hagyott, ez az iránytű védi erős pajzsként, sziklaszilárdan több mint ezer éve a magyar népet. És nincs az a háború, válság vagy változás, amely ebben megtörhetne bennünket – üzeni Vicsek Annamária.

Nyitókép: Vicsek Annamária arra a veszélyre figyelmeztetett, amelyet a züllő Európa von magára Szent István iránytűjének figyelmen kívül hagyásával (Fotó: Dávid Csilla felvétele)