2024. augusztus 21., szerda

Passzázsfesztivál a városközpontban

A Zmaj utca 22. alatt húzódó átjárófolyosóban augusztus 30-a és szeptember 1-je között szervezik meg immár harmadik alkalommal a Passzázs Fest elnevezésű rendezvényt, Valaki figyel bennünket címmel.
A szóban forgó fesztivál a Sterija Játékok és a Led Art Multimediás Központ, a ReAktor, valamint a Grafička Mreža civil egyesület együttműködésének köszönhetően valósult meg, azzal az elképzeléssel, hogy gazdag művelődési programokon keresztül rámutasson a passzázsokban rejlő, művészetserkentő lehetőségekre, arra, hogy ezek a belvárosi átjárók teret adnak/adhatnak az újító tevékenységeknek. A fesztivál harmadik kiadása különös programot kínál, amelyet a különféle korosztályú és érdeklődésű látogatók is élvezni tudnak. Az idén a rendezvény helyszínéül szolgáló Milan Mladenović átjáró (felvételünkön) kulturális örökségére, azaz üzenetére helyeződik a hangsúly. Mladenović az EKV együttes frontembere volt. A Passzázs Festen keresztül a szervezők kommunikálni szeretnének a közönséggel, azokkal, akik még nem jártak a Zmaj utca 22. alatt, és akik még nem figyeltek fel mindazon kulturális tevékenységekre, amelyeket ez a passzázs kínál/kínálhat.
A háromnapos rendezvény során a látogatók kiállításokon, koncerteken, előadásokon, panelbeszélgetéseken vehetnek részt, ugyanakkor jelenlétükkel kiaknázzák a Milan Mladenović átjárójában rejlő kulturális és társadalmi lehetőségeket. A Passzázs Fest példaként szolgál arra, hogy a művelődés nemcsak az erre kijelölt pontokon „mehet végbe”, hanem egy belvárosi átjáró is nyújthat különféle tartalmakat, arra ösztönözve az arra járó polgárokat, hogy egy kis időre megálljanak, és hogy később ismét visszatérjenek ide.