Szombaton Piroson huszonkettedik alkalommal tartották meg az immár hagyományos kocsonyafesztivált, amely az évek során Vajdaság egyik legnagyobb gasztrorendezvényévé nőtte ki magát. Bátran kijelenthetjük, hogy a kocsonya Piros védjegye lett.
Branislav Popović, a rendezvény szervezője elmondta, örül, hogy már huszonkettedszer tartják meg a kocsonyafesztivált.

Branislav Popović
– Az idén körülbelül 130 kiállító érkezett, ez az eddigi rekord. Amikor elkezdtük, nem gondoltuk, hogy a rendezvény sikeres lesz. Számos nehézséget kellett leküzdenünk. Évről évre a színvonal növelésén munkálkodunk. A kocsonyafesztivál minden korosztálynak szól, gyerekek és idősek egyaránt találhatnak valami érdekeset. A rendezvény felpezsdíti az életet a faluban, összehozza az embereket, és lehet barátkozni, szórakozni. Remélem, még sokszor megszervezzük – fogalmazott Popović.
A kocsonyafesztiválra sokan ellátogattak, nagy volt a tömeg. A helybelieken kívül számos más településről is érkeztek vendégek. Kulturális, turisztikai és gasztronómiai rendezvény lévén, természetesen nem csak kocsonyát vásárolhattak a látogatók. Árusítottak még kolbászokat, sajtokat, házi süteményeket, cukorkákat, játékszereket és kézműves termékeket. A rendezvényt zenei programok tették hangulatosabbá. Fellépett a többi között a helyi tamburazenekar, az általános iskolások, valamint a Goci népdalegyüttes. Természetesen a hagyományos kocsonyafőző verseny sem maradhatott el. A rendezvényt Újvidék városa, a tartományi kormány és a pirosi művelődési központ is támogatta.

Nyitókép: Több helyen árusítottak kocsonyát (Dancsó Áron felvételei)