Kezdjük azzal, hogy nem szakítottunk múltunkkal, hiszen ami 1968 őszén kezdődött Csókán, az továbbra is tart. A Jó Pajtás első sakkversenyét ott és akkor ugyanaz a Piszár József szervezte meg, aki a minap a Magyar Szó-házban megtartott tornán meglépte a kezdőlépést. Mondtuk már, de megismételjük... A múlt és a mostani évszázadban ezen a vidéken egy állam sem maradt fenn annyi éven át, mint sakktornánk; a sakkozó gyerekek szemén látszik, mennyire okosak.
Aki idei sakktornánkon csupán passzív megfigyelőként volt jelen, csak annyit látott, hogy ment minden gördülékenyen. Ha járt már sakktornán, akkor azt is el tudta képzelni, mennyi előzetes munka van – az előkészületek során meg a lebonyolítás alatt is – egy ilyen rendezvény mögött. Hozzáértők által elvégzett munkáról van szó. Ráadásul, ha visszalapozunk a múltba, egészen a kezdetekig, kellő odafigyeléssel egy bizonyos személyre figyelünk fel. Ő a sakkoktató. Vagy inkább mesternek illik őt nevezni. A sikeres versenyzők meg a trófeahalmozó csapatok mögött ugyanis szabályszerűen egy ilyen mester áll.
A sakkozóknak jó a memóriája, de a miénk se rossz, ezért visszanyúl az 1968. évi első Jó Pajtás Kupára. Akkor azt a tornát az újvidéki József Attila iskola csapata nyerte. Igaz, többé soha. Akkor azonban a csapat legjobbjait az iskolai szakcsoport vezetői átirányították a tőszomszédságban működő Partizan Sakk-klubba. Több játékalkalom, képzett sakkozók odafigyelése, rendelkezésre álló szakirodalom, játék erős ellenfelek ellen, elméleti oktatás...
Évtizedekkel később igen hosszú győzelmi sorozattal dicsekedhettek a csúrogi Đura Jakšić sakkozói. Ez a sikerhalmozás Boško Tucakov technikatanár és sakkoktató érdemeként könyvelhető el, a rossznyelvek szerint szépséghibája az volt, hogy a mester nevelési módszerei a kiképző őrmesterek gondolat- és élményvilágát idézték. Ennek ellentéte volt Ljubiša Kuzmanović, aki az újvidéki Kosta Trifković iskola csapatát vezette. Minden elképzelhető eszközzel felszerelt sakk-kabinet, érdeklődő gyerekek sokasága, a sakkozást szorgalmazó szülők, mindezt támogató tantestület, élén az igazgatóval... Ljubiša, aki akkor még az újvidéki Egység tagja volt, arról vált ismertté, hogy nem sétált az asztalok között, nem látta, hogyan alakulnak a játszmák, ezért látszólag nem is idegeskedett. Nyugalma átterjedet a gyerekekre is, akik a játszma befejeztével odasiettek a mesterhez beszámolni. Szakmailag, elemzően, haveri hangulatban...
Valahogy ebben az időszakban alakult ki a tornyosiaknál a Lőrincz-iskola. Sakk-körökben nevezik így – akár tetszik valakinek, akár nem – azt, amit Lőrincz László rengeteg munkával valósított meg. Tanítványainak sikerült hosszú évek után legyőzniük a csúrogiakat, csapatversenyben és egyéniben is. De itt még nincs vége a mesterek felsorolásának. A dokumentációnkban – szövegek és képanyagok sokaságáról van szó – egyszer majd rákeresünk, mikor is bukkantak fel tornánkon a felsőhegyiek, Bartha Áron vezetésével. Dobogós helyezések, egyéni bajnoki címekkel fűszerezve, versenyházigazdák... Idén viszont a zentai Petőfi Sándor iskola csapata robbant be, és vitt – majdnem – mindent. Csapatgyőzelem a fiúknál, egyéni győzelem a lányok kiscsoportjában, ugyancsak egyéni arany a fiúk nagycsoportjában, a legjobb iskolai csapat... És megint csak annak a Bartha Áronnak az irányításával, aki a felsőhegyieket korábban diadalra vitte.
A bajnokok, a dobogósok, díjazottak, szervezők, bírók, segédbírók, csapatvezetők, újságírók, szerkesztők... Jövőre még többen, ugyanitt
Csak futólag mondjuk, az országos olimpiai válogatott tagjai – Márkus Róbert és Dragan Šolak – a Jó Pajtás Kupa megnyerésével kezdték, akárcsak az országos bajnok Marina Gajčin is. Most azonban nem a sakkozókról, hanem a mesterekről van szó. Ők azonban szerény emberek, nem szoktak dicsekedni. Ezért mondjuk el helyettük mi.
Nyitókép: Kovács Birkás Zsolt segédbíró
