2024. december 22., vasárnap

Megnyílt a felújított kikötő

Újvidék a Duna egyik fontosabb kereskedelmi csomópontjává válik

A felújított folyami utaskikötőt megnyitóján vasárnap részt vett Miloš Vučević polgármester, Tomislav Momirović építésügyi miniszter, valamint Claudio Negreanu, a DP World Újvidék cég vezérigazgatója is.

Tegnapi számunkban már közöltük, hogy a kikötő felújítását az említett vállalat még az idén márciusban megkezdte, a munkálatok kivitelezése félmillió euróba került. A kikötő most számos új szolgáltatással várja az utasokat, alkalmassá tették minden fajta hajó fogadására.
A vendégek vasárnap az Albatros nevű hajón futottak be a kikötőbe. A szóban forgó hajó a DP World Újvidék flottájának részét képezi, gyors, biztonságos és hatékony módon szállítja az árut a város kikötőjébe.

Miloš Vučević polgármester a helyszínen emlékeztetett arra, hogy a járványt követően a város visszatér a megszokott életritmusához, a korszerűen felújított kikötő pedig biztosítja majd azt, hogy hamarosan számos hajót, utast és turistát láthassunk vendégül.
– Szerbia számára jelentős, hogy a DP World Újvidék cégvezetősége úgy döntött, városunkban beruház 35 millió eurót. Ennek köszönhetően megújultak a kikötőink kapacitásai, nagyobb mennyiségű árut tudunk befogadni és kiszállítani. Társadalmilag felelős vállalatról beszélünk, olyanról, amely támogatja a sportegyesületeket és partnerünk szeretne lenni az Európa Kulturális Fővárosa cím projektumának megvalósításában – hangsúlyozta Vučević.

Tomislav Momirović építésügyi miniszter és a polgármester partra szállnak

Tomislav Momirović építésügyi miniszter és a polgármester partra szállnak

Tomislav Momirović építésügyi miniszter elmondása szerint városunk még csak most kapja meg új arculatát az új hidak és a gyorsvasút kiépülésével.
– Olyan magánberuházókat szeretnénk látni Szerbiában, akik hozzájárulnak az ország fejlődéséhez. Nem véletlen, hogy hazánk az elmúlt években sokat fejlődött, ez kizárólag a tisztességes munka eredménye – mondta Momirović.
Claudio Negreanu, a DP World Újvidék vezérigazgatója bejelentette, hogy az újvidéki kikötőt a Duna egyik fontosabb kereskedelmi csomópontjává szeretnék alakítani.

80 éves a Magyar Szó, Magyar Szó Online kiadás