2024. december 20., péntek

Drága lesz-e a krizantém mindenszentekkor?

Megkérdeztük a termelőket

Dukai Dezső (Zenta): –Előre sosem lehet tudni, mennyi lesz a krizantém ára az ünnepre – az mindig a mindenszentek előtti napokban dől el, a kereslettől meg a kínálattól függően. Tavaly a legszebbeket 60 dinárért adtuk, de az tényleg a legjava volt. Idén úgy tűnik, szép lesz a krizantémunk, de a fagyok még csak most jönnek. A cserepesből már most nagy a konkurencia, csak a minőségeset lehet eladni.

Januskó József (Csantavér): –Tizenhat éve termesztünk krizantémot, cserepesből és vágottból összesen tízezer van. Egyelőre úgy néz ki, hogy a virág kinyílik időre, de az még nem jelenti azt, hogy el is bírjuk adni. A cserepesek most 50–250 dinárba kerülnek, a vágott legszebbje szerintem 80–90 dinárért megy majd, az apróbbja meg 5–10 dinártól kezdődik. A cserepeset most is viszik, már egyharmad részét eladtam.

Szopók Magdolna (Zenta): –Én mindig úgy számolom, hogy ha a legszebbjeiért a 70–75 eurócent dinárértékét megkapom, akkor elégedett vagyok. Főleg kertészeteknek szállítok, a piacon kevesebbet adok el. Idén 5000 vágottat és 700 cserepeset tettem. Cserepesem most van először, de meglepően szépen árultam belőle, a fele már elment. 100–200 dinárért adom őket. Még az is megtörténhet, hogy nagyobb lesz a kereslet a cserepesre, mint a vágottra, mert az sokáig elél.

Mészáros Károly (Csóka): –A cserepeset szépen viszik, csak rengeteg az új termelő és nagy a felhozatal. Vágottam idén 800 van, cserepesből 1000-et tettem. Csókára, Zentára, Adára, Kanizsára, Törökkanizsára járunk piacra. A legkisebb cserepeseket 80-ért adom, a legszebbeket 200-ért. A szálas úgy néz ki, szép lesz, de az árát még nem tudni. Az idén szerintem nem lesz annyi vágott, mint tavaly volt, mintha a cserepes kezdené kiszorítani.

80 éves a Magyar Szó, Magyar Szó Online kiadás