A zentai KTC bevásárlóközpont és a Kis Szent Teréz Egyházközösség Caritasa közös akciót szervezett december 12-én és 13-án. A Caritas munkatársai és önkéntesei mindkét napon kint voltak a bevásárlóközpontban, megszólították a a vásárlókat és elmondták nekik, hogy gyűjtést szerveznek a Népi Konyhának és az Idősek Napközijének. A gyűjtéshez úgy lehetett hozzájárulni, hogy vásárlás közben valamiből eggyel többet vettek és a kijáratnál az erre a célra odaállított kosárba tették. Ft. Nagy József főesperes, a zentai Caritas vezetője elmondta, hogy az akció sokkal sikeresebb volt, mint remélték, ugyanis közel 500 személy adakozott.
A gyűjtés eredménye 140kg liszt, 108kg cukor, 31kg rizs, 8,5kg bab, 0,5kg bors, 3,8kg ételízesítő, 61kg só, 0,5kg paprika, 64liter étolaj, 21,8kg tésztaféle, 20 darab szappan, ezenkívül még 47 különféle kisebb adomány. A gyűjtés minden várakozásunkat felülmúlta – mondta Józsi atya –, az adakozásból számunkra az derült ki, hogy értékelik a zentaiak a közel két évtizedes munkánkat. Továbbá: ezúton is szeretnénk köszönetet mondani a KTC-nek az együttműködés lehetőségéért, valamint minden adakozónak a segítségért.
Ivan Žmukić, a zentai KTC igazgatója elmondta, számukra fontos a segítségnyújtás, ezért azt tervezik, hogy a gyűjtés időről időre rendszeresen megszervezik, mert fontos, hogy az emberekben tudatosodjon, nagyon sokan még azt sem engedhetik meg maguknak, hogy az ünnepek előtt bevásároljanak. A következő akció valószínűleg húsvét előtt lesz.