Egy régi feljegyzés szerint „különös figyelmet kell fordítani a kovácsmesterségre, illetve a mesterre mint a legnélkülözhetetlenebb falusi iparosra, aki néha az egyetlen iparos a faluban, a műhelye pedig a férfiak társas érintkezésének színhelye, s mint verzátus ember, ekkor is irányadó.” Az utóbbi időszakban vidékünkön már mind kevesebben foglalkoznak a fémek megformálásával. Rúzsa István feketetói születésű zentai kovácsmester hat évtizeddel ezelőtt tanulta ki a szakmát szülőfalujában.
„Ábrahám Mihály oroszlámosi kovácsmesternél inaskodtam. Ő valójában egy évvel előtte, 1951-ben nyitotta ki műhelyét” – mesélt a kezdetekről a mester.
Fegyvertartozékok
Rúzsa számára reggeltől estig tartott a munka: a korai órákban felseperte a műhelyt, helyrerakta a szerszámokat. Az oroszlámosi műhelyben a mezőgazdasági munkákhoz készítettek különféle eszközöket. A ráfos kocsikat tartották karban, lovakat patkoltak, ráfot húztak, vetőgépeket, kapáló ekéket javítottak, s persze új termékeket is gyártottak, amelyeket a vásárokon értékesítettek.
– A téli időszakokban a patkókészítés volt a bemelegítés. Ezután persze jólesett a reggeli – meséli Rúzsa úr, hozzátéve, hogy ezt követően fogadták a kuncsaftokat. – Előbb ők is elvégeztek a jószág körül, s azután kerekedtek fel a kovácsműhelybe. Az egyik beszélgetni jött, a másik érdeklődni, a harmadik meg rendelni, s végül egy jó kis kupaktanács alakult ki.
Abban az időben hat kovácsműhely volt a bánáti faluban, s mindegyikük meg tudott élni. Az oroszlámosi kovácsnál három évig inaskodott, azt követően pedig – mivel vidékünkön elég nehéz volt elhelyezkedni – a zenicai vasművek műhelyében kezdett el dolgozni, ahol először különböző kísérő szerszámokat (vágókat, fogókat, ollókat, a tüzes vasak emeléséhez szükséges vastagszemű láncokat) készítettek, illetve javítottak, a későbbiekben pedig a golyóscsapágyak nyersanyagaként szolgáló 200–300 kilogrammos vasrudakat formálták meg. A boszniai városban két évig dolgozott, majd hazajött, leszolgálta a katonaidejét, s Zentán állapodott meg. Itt a kovács–bognár szövetkezetben kezdett el dolgozni, a hetvenes évek elején pedig önálló iparos lett.
A zentai pravoszláv temető kapuja
Ez idő tájt már a mezőgazdasági gépekhez mind kevesebb alkatrészt kellett készíteni, viszont divatba jöttek a vaskapuk. – Ekkor volt a nagy árvíz – mondja –, szinte minden ház kapott kölcsönt, s ezek közül minden tizedik kaput is csináltatott. – Lényegében minden egyes korszaknak megvolt a maga népszerű terméke, amit el kellett készíteni. Én mindig csak arra kértem az Istent, hogy három hónapra előre jelezze valaki, mit szeretne készíttetni. Szerencsére sorjáztak a megrendelések, úgyhogy alig győztem csinálni.
A mester által gyártott traktorfülke
Rúzsa kovácsmester a vaskapukon kívül természetesen más termékeket is készített: kapálóekéket, sima hengereket, díszkerítéseket, tetőszerkezeteket, sőt traktorfülkéket is – mindezeket kiállította az újvidéki mezőgazdasági vásáron is. Zentán a pravoszláv temető meg számos családi ház díszkerítését is ő csinálta, de munkái megtalálhatóak több helyen Dél-Szerbiában, valamint Horvátországban. A nyugdíjaztatását követően mostanság inkább különféle rendezvényeken igyekszik népszerűsíteni a kovácsmesterséget. Ilyenkor a fiatalok mindig érdeklődve szemlélik munkáit.
– Némelyikük gyönyörködik benne, de akad olyan is, aki akkor lát ilyet először. Olyankor, amikor ég a tűz, s hallják az üllő pengését, már gyülekezik is a nép. Van, aki ki szeretné kipróbálni, s én nagyon szívesen adom a kezébe a tüzes vasat, hogy üsse, ahogyan akarja – meséli Rúzsa úr ezekről a találkozókról, amelyeknek köszönhetően – a Rozetta kézműves egyesület tagjaként – szinte mindenhova eljutott.
A kovácsmester akcióban
Ezenkívül természetesen továbbra is „forrón tartja a vasat” a kezében. Ottjártunkkor alkalmunk volt például megtekinteni az egyik zentai hagyományőrző egyesület számára készült fegyvertartozékokat és kilincseket, amiket nemrég készített.
– Leszedem a mintákat az internetről vagy a könyvekből, s elbíbelődöm velük. De hát mit is csináljon egy nyugdíjas?! Nézzem a Tiszát vagy az eget?.
Virágtartó
Az idős mester ugyanakkor elpanaszolta, hogy sajnos nincs olyan ember, aki a fiatalokkal megszeretettné ezt a szakmát. Ahogyan ő mondja: „Tömik a fejüket mindenféle rajzfilmmel, pedig valójában ebből élnének meg, s ezt kellene széppé tenni. Minden munkát olyan irányba kellene vinni, hogy egy kis szépet is találjon az ember benne, mert nem mindegy, hogy valamit szeretettel vagy pedig unottan készít el az ember”. Szerinte egyébként a kovácsszakma kihalásáért a tanügy meg a politika felelős. Ennek kapcsán elmesélte, hogy volt egy fiatal szomszédja, aki inasnak jelentkezett hozzá, ehhez viszont a Munkásegyetemen kellett volna szerződést kötnie. Amikor elment, lehurrogták és elküldték esztergályosnak. „Ez volt az irányelv, s végül is mi lett a sok esztergályosból? Lett, ami lett: semmi” – jegyezte meg végül beszélgetőtársunk.
