2024. december 22., vasárnap

Újra betlehemeztek Felsőhegyen

Karácsony előtt hosszú kihagyás után ismét volt pásztorjáték a faluban

A Felsőhegyi Könyvtár Kör Civil Szervezet betlehemezést szervezett karácsony előtt, hiszen a faluban hosszú évek óta nem volt gyermekpásztorjáték. Kormos Eleonóra felkészítő vezetésével ismét életre keltették a felsőhegyi gyerekek ezt a szép hagyományt. Összesen tizenöt óvodás és általános iskolás vett részt a programban, amely során több mint húsz helyen tartottak előadást Felsőhegy vonzáskörzetében.
Kormos Eleonóra elmondta, hogy tizenegy gyereknek volt eredetileg szerep a betlehemezésben, de senkit sem küldtek el, így végül tizenöten lettek.
– A gyerekek nagyon lelkesek voltak, szépen elosztottuk egymást között a szerepeket. Lovas kocsival mentünk végig a faluban, és általában az idősebbeket látogattuk meg. A gyerekek szentképeket osztogattak, aminek a falu idős lakói nagyon örültek. Adahatárba is kimentünk a régi iskolába, ahol egy nagyon szép délutánt töltöttünk el. Összejöttek a környékbeliek, megnézték az előadásunkat, sőt utána még meg is vendégeltek bennünket egy kis süteménnyel. Nagy közönség elé nem vittük a produkciónkat, de ettől függetlenül megvalósítottuk, amit szerettünk volna. A faluban már több mint tíz éve nincs betlehemezés, ezért nagyon örültek neki az emberek. Az első igazi közös előadásunk a második gyertyagyújtás alkalmával volt a templomkertben. A gyerekek is megilletődtek, hiszen nagyon sokan összejöttek. Olyan lámpalázasak voltak, hogy még azok is elővették a zsebből a papírt, akik fejből tudták a szöveget. Régen nagyon nagy hagyománya volt a betlehemezésnek, és az idősek még emlékeznek erre. Azért látogattuk meg őket, hogy egy kis ünnepi hangulatot és boldogságot vigyünk az otthonukba. Rengeteg dicséretet kaptunk, a gyerekek sok édességet is bezsebeltek, és mindenki nagyon örült, hogy újra betlehemeztünk a faluban – mesélte Kormos Eleonóra.

80 éves a Magyar Szó, Magyar Szó Online kiadás

Nyitókép: Privát archívum