2024. december 5., csütörtök

Ünnepi hangulat a Tisza-parton

A zentai csata évfordulóját ismét gazdag programmal ülik meg

A zentai városnapi rendezvénysorozat legnagyobb érdeklődésre számot tartó eseményei zajlanak ma és holnap a Tisza-parti városban. A sportcsarnok és környéke ma és szombaton fesztiváli hangulatba öltözik, és sokféle program csalogatja a látogatókat.
Bemutatkoznak a község hagyományőrző csoportjai, Oszvald Marika sztárvendéggel operettgálára várják a közönséget, fellép a Zana együttes, Freddie ad koncertet, tűzijátékkal ünnepelnek, ismét repülnek a hőlégballonok, és sorolhatnánk a repertoárt. Egy biztos, aki a hétvégén Zentára látogat, kiváló szórakozásra számíthat.

 

Gergely Árpád felvétele

Gergely Árpád felvétele

A városnapi rendezvénysorozat részeként csütörtökön délután a zentai Kiszsinagógában a Giovani Artisti Vonósnégyes és a Mesélő Zenekar zenés, táncos produkciójára várták a gyerekeket és szüleiket. 
Az épület zsúfolásig megtelt alsó tagozatos diákokkal és tanítóikkal, valamint néhány szülő is ellátogatott az eseményre. A jelenlévők nagy érdeklődéssel figyelték a zongorázással egybekötött mese vetítését, majd a zenekar tagjai bevonták őket egy kis játékba is.
Losó Dávid, a Giovani Artisti zenei csoport művészeti vezetője lapunknak elmondta, hogy két mesével készültek a zentai gyerekeknek. 
– Az első mesénk a Két bors ökröcske volt, amelyet négykezes zongorával kísértünk, illetve meséltünk, és diavetítéssel is hozzájárultunk a maximális élményhez. Ezt Zsigmond Gábor barátommal közösen adtuk elő. Emellett az Öreg néne őzikéje című mesét láthatták és hallhatták a gyerekek, amelyet héttagú vonós-fúvós zenekar és négyfős tánccsoport adott elő. Az említett meséket bemutattuk Horgoson és Magyarkanizsán is, és most Zentára is eljutottunk. Pénteken 18 óra 30 perckor ismét a Kiszsinagógában lépünk fel, ahol komolyabb zenei műveket adunk elő, oda inkább felnőtteket várunk – mondta a művészeti vezető.

Gergely Árpád felvétele

Gergely Árpád felvétele

Ami a további városnapi programokat illeti, pénteken a sportcsarnok előtti nagyszínpadon 15 órától a hagyományőrző csoportok mutatkoznak be, 18 órától az M Dance Stúdió hiphop-táncbemutatóját tekinthetik meg az érdeklődők. Mindemellett szintén 18 órától a töltés lábánál elkezdődik a XVII. Nemzetközi Hőlégballon-fesztivál és -verseny. A program az esti órákban koncertekkel folytatódik. 20 órakor a zentai OldSkullz lép a kisszínpadra, majd 21 órától a szerb Zana együttes veszi birtokba a nagyszínpadot, az estét Balkán-partival zárják. 
A szombati programok közül szemezgetve kiemelhetjük a Népkertben 15 órakor kezdődő Tiszakötő Gyermekfesztivált, a nagyszínpadon 19 órakor kezdődő operettgálát, a 22 órára tervezett tűzijátékot, majd az utána következő Freddie-koncertet. Mindeközben kirakodóvásár, jó hangulat, finom ízek, jóféle italok várják a látogatókat pénteken és szombaton is a sportcsarnok környékén kialakított fesztiválhelyszínen. 

80 éves a Magyar Szó, Magyar Szó Online kiadás

Nyitókép: A Giovani Artisti Vonósnégyes és a Mesélő Zenekar produkciója elvarázsolta a gyerekeket (Fotó: Gergely Árpád felvétele)