2024. december 22., vasárnap
NYUGAT-BÁCSKA

Úton a Négyesfogat

Az év eleji koronavírus-járvány miatti rendhagyó időszakban, május folyamán kerül sor a Négyesfogat, Doroszló, Gombos, Bácskertes (Kupuszina), Szilágyi közös művelődési rendezvénysorozatának lebonyolítására.

Szombaton a kupuszinai Petőfi Sándor Művelődési Egyesület színpadán mutatkoztak be a műkedvelők. Az idei házigazdák, a szilágyi József Attila Művelődési Egyesület bevezetőjében elhangzott: „A Négyesfogat mindenek ellenére hű marad eredeti küldetéséhez, céljához, nevezetesen, hogy a négy település különböző műfajokból összeállított műsorszámokkal, de egymást kiegészítve, egymást bátorítva, egymástól tanulva és egyazon nemzeti kultúrát, nyelvi kincset, szellemi értékeket ápolva, a fiatalokat összegyűjtve igyekszik egy-egy kellemes és emlékezetes estét nyújtani a kedves közönségnek.”

A műsorvezetők Francia Henrietta és Rizsányi Réka.

A szilágyi József Attila ME színjátszói három vidám jelenetet adnak elő. Az Üzenet, a Pszichiáter és a Zsákutca című vidám jelenetek szereplői: Cétényi Tamás, Rizsányi Réka, Rizsányi Csaba, Francia Anna, Mészáros Noémi, Kanyó Áron, Francia Gyólai Klára, Kanyó Surján Csilla, Surján Csongor, Rizsányi Csaba, Francia Fábián, Francia Balázs, Bársony Adorján. Súgó: Szakál Zsóka.

A gombosi Arany János Magyar Művelődési Egyesület képviseletében Kovács Trisztán népdalt énekel, felkészítője: Stepanović Julianna.

A gombosi fiatalok a Grease című musicalből adnak elő válogatást. A táncosok: Bence Leon, Bence Léna, Garai Lukas, György Maja, Lengyel Loretta, Molnár Flórián, Uzelac Katarina, Péity Boglárka. A koreográfiát Péity Boglárka készítette.

Az idei Fogat alkalmával a gombosi színjátszók legújabb generációjának régi, nagy álma válik valóra. Nevezetesen, hogy színpadra visznek egy saját darabot. A jelenet címe: Bogojai história, avagy temetik a Bözsit. Szereplők: Molnár Flórián, Bogyó Dániel, Muskovity Károly, Sörfőző Katinka. A darabot írta és rendezte: Muskovity Károly. Súgók: Sörfőző Katinka, Péity Boglárka, Kovács Krisztián.

A doroszlói Móricz Zsigmond Magyar Művelődési Egyesület színjátszói vidám jelenetekkel készültek. Előadásukban láthatjuk a Névtelen alkoholisták klubja és az Állásinterjú című bohózatokat. Szereplők: Kálóci Alex, Varga Gitta, Podnár Alen, Gellér Zoltán, Vuković Nemanja.

A kupuszinai Petőfi Sándor Művelődési Egyesület képviseletében Toldi István mesefa és a Népművészet Mestere népmesékkel kápráztatja el a közönséget.
Az egyesület hagyományőrző néptánccsoportjának tagjai lakodalmi táncot mutatnak be, pontosabban a reggeli mosdatást. Csoportvezető: Csorba Nándor. A táncosokat a helyi Fúvószenekar kíséri. Prímás: Tadián Zsolt.

A Négyesfogat műsorát hagyományosan egy közösen választott dal eléneklése zárja.

A Fogat következő állomásai: május 20., doroszlói Móricz Zsigmond MME, május 21., a gombosi Arany János MME, május 28., a szilágyi József Attila ME.

A műsor a soron következő két helyszínen 20 órakor, a zárórendezvényen, Szilágyin pedig 18 órakor kezdődik. A belépődíj 150 dinár.

80 éves a Magyar Szó, Magyar Szó Online kiadás