A doroszlóiak április 5-én ünneplik a falu újratelepítésének évfordulóját. A hagyomány szerint az emlékkeresztnél zajlott megemlékező műsor, a jelenlegi vírushelyzetben azonban mindez elmaradt. Helyette Móger Tímeának, az idei megemlékezés védnökének, valamint a Kuckó Gyermeksarok elnökének köszöntő írásával emlékeztek meg a jeles évfordulóról, amelyet a Nyugat-Bácska Portálon jelentettek meg.
– Doroszló újratelepítésének 269. évfordulóját jegyezzük az idén, még mindig óvatosan, vigyázva egymásra, a nagykeresztnél szokásos, ünnepi összejövetel személyességét nélkülözve.
Ennek ellenére több mindenen osztozhattunk, és tettük ezt egész éven át. Nagyon sok volt a veszteség, küzdelmesek a megváltozott körülményű mindennapok, mégis úgy érzem, sikerült megőrizni magunkban a közösségi jó szándékot, a tettvágyat. Eredmények születnek, szellemi találkozások valósulnak meg. Gondolok itt akár a Keresztény Magyar Nyugdíjas-egyesület meg az Önkéntes Tűzoltó Testület szüntelen segítő tevékenységére, a Disz Ifjúsági Szervezet jövőbe mutató munkájára vagy a Móricz Zsigmond MME berkeibe tartozó hagyományápoló csoport folytonos törekvésére, amely arra irányul, hogy elődeinkről, nagyjainkról megemlékezzünk, hogy ne feledkezzünk meg róluk. Minden egyházi esemény, ahogyan a mostani húsvét is, lehetővé teszi, hogy megéljük azt a hitet, amelyet örökül hagytak nekünk, a felelősség, a magunk vállalását jelentő „könnyű kereszt” édes terhével együtt.
„Menni kell. Jönni kell. Vinni kell. Hozni kell. Terheink valódiak. Valódiságunk többszörös teher.”
Otthonunk stációi között járni azt jelenti, eggyé válunk az úttal, amin jövünk-megyünk, az utcákkal, amelyeken nap mint nap megfordulunk. Ismerős fák és földek termésén követjük végig az évszakok váltakozását, magunk létfordulóin keresztül éljük, testesítjük meg a település sorsát. Ezért sem mindegy, miként cselekszünk. Kicsi a falu, kicsi a közösség, így még nagyobb lehet az egyén felelőssége, ám jó esetben több lehet a közös öröm és az áldás is. Feltéve, ha bátran átadjuk magunkat az életérzésnek: „doroszlainak” lenni. Akár itt élő polgárként, akár elszármazottként kötődünk a településhez, egész biztosan van arról fogalmunk, milyen érzés befordulni a kisközbe, leparkolni a répaplaccon, elsétálni a kanálisra, kimenni a Szentkúthoz…
A Kuckó Gyermeksarok bölcsője, székhelye is ez a falu. Generációk bontogatták szárnyaikat a kisoviban, de a mostani eseménytelenségben különösen jóleső visszaemlékezni akár az Óvodások Színjátszó Találkozóira, a nyári táborokra, az erdő- és vidékjáró túrákra, a Hazaváró Báránypaprikás-főző Versenyekre, és sorolhatnánk. Talán mindannyiunk szívéből beszélek, ha azt kívánom, találkozzunk mielőbb ismét személyesen, egymás szemébe tekintve, és a közösségi feladatainkkal szembenézve, felvállalva magunkat, egymást, a dolgainkat, olyannak, amilyennek szeretjük, olyannak, amilyenné azokat tesszük – olvasható a civil szervezet elnökének köszöntőjében.
