2024. december 22., vasárnap

Ennek a tornának jövője van

Elstartolt a 2023 perces kispályás labdarúgó-torna Zentán

Szombaton, kilenc óra után nem sokkal elstartolt a 2023 perces foci elnevezésű kispályás labdarúgó-torna, amelynek ismét a zentai Sportcsarnok adott otthont. Véletlen egybeesés, hogy a két napos, több mint 30 órán keresztül tartó megmérettetés kezdete a magyar futballtörténelem egyik jeles napjára esik.

Az eseményt megtisztelte jelenlétével dr. Pásztor Bálint, a Vajdasági Magyar Szövetség megbízott elnöke, aki köszöntötte az egybegyűlteket, ahogyan fogalmazott, a kampányidőszak legsportosabb rendezvényén. Viccesen megjegyezte, örül annak, hogy most nem a komolyabb, nyakkendős megjelenést kellett magára öltenie, hanem egy kényelmesebb öltözetben tud részt venni a rendezvényen, és így a Real Madridot is népszerűsítheti, hiszen a VMSZ után az a másik kedvenc intézménye.

Dr. Pásztor Bálint és Sörös Andor elvégzik a kezdőrúgást, fotó: Gergely József

Dr. Pásztor Bálint és Sörös Andor elvégzik a kezdőrúgást, fotó: Gergely József

– Boldogok vagyunk, hogy 33 csapat nevezett a megmérettetésre, amely két szempontból is jó: először is három meg három az hat, a másik pedig, hogy egy igen nagy létszámú eseményről van szó, ahova nem csak Vajdaságból, hanem a határon túlról is, Magyarországról is neveztek csapatok. Ennek a rendezvénynek komoly hagyományai vannak. Köszönöm a VMSZ Ifjúsági Fórumának, hogy egykoron életre hívták ezt, és több éven keresztül, tehát Kiss Nándor idejében és most, Sörös Andor vezetése alatt is megmaradt. Természetesen a jövőben is folytatódik, hiszen az eddigi vezetőket majd bedobjuk a mély vízbe, a következő elnökök és generáció pedig továbbviszik mindezt. Ennek a tornának jövője van, ami azt bizonyítja, hogy a fiatalok érdeklődnek a közélet iránt, és a magyarságnak van jövője itt Vajdaságban – mondta dr. Pásztor Bálint, majd hozzátette, érdekes egybeesés, hogy napra pontosan 70 évvel ezelőtt játszott a londoni Wembley stadionban a magyar–angol válogatott, ahol végül az Aranycsapat fölényes, 6–3-as győzelmet aratott az angolok ellen, akik azelőtt soha sem kaptak ki hazai pályán.

Sörös Andor, a VMSZ Ifjúsági Fórumának elnöke is üdvözölte a megjelent képviselő-jelölteket, tisztségviselőket és sportolókat. Emlékeztetett, 2016-ban indult el ez a focitorna, és folyamatosan csak nőtt. Az idei 33 nevezés rekordnak számít, árulta el.

Több mint 33 órás játék után vasárnap este véget ért a 2023 perces kispályás labdarúgótorna. 
Vasárnap délig a csoportmérkőzéseken szurkolhatott a közönség. Ezt követően elindult az egyenes kieséses szakasz. A játékosokban egyre inkább nőtt a feszültség, amely a pályán is meglátszott: sokszor egy-egy félreértést követően megindult az erőfitogtatás, a bírók gyors reakciójának köszönhetően azonban nem történt komolyabb összeütközés. 
Este 6 órakor elkezdődött a bronzéremért folyó küzdelem, amelyből végül a Trimpleks csapat került ki győztesként. A döntőben a No-Mi:Van? és az Autoklime Tripolski harcolt a legjobbnak járó serlegért és a nyereményért. Végül az első helyen az utóbbi csapat végzett. 

80 éves a Magyar Szó, Magyar Szó Online kiadás

Nyitókép: Dr. Pásztor Bálint köszöntőbeszédében elmondta, az esemény arra is bizonyíték, hogy a magyarságnak jövője van Vajdaságban, fotó: Gergely József