Két héttel később kezdődött az idei nyári szünet, ezért most a szokásosnál is jobban érezhetjük úgy, mintha egy szempillantás alatt érkeztünk volna el a végéhez. A gyerekek biztosan, de a szülők még inkább, illetve a tanárok is már melegebb éghajlatra képzelték el magukat június tanítással telt leghosszabb napjaiban. Biztos vagyok benne, hogy sokan nem bánták volna azt sem, ha a vakáció utolsó napjai is hasonló tempóban cammognának, mint a tanév utolsó napjai. Ha tetszik, ha nem, a szeptember 1-jei iskolacsengő megszólal, és aztán kinél kisebb, kinél nagyobb lendületben kezdődhet a házi feladatok és a felkészülések végeláthatatlan sora, az osztályzatokért folytatott harc, a digitális játékok előtti időtöltés valamennyi fél számára idegtépő szankcionálása.
Mi, szülők, a tanévre igazából nem augusztus utolsó heteiben kezdünk készülni, hanem már jelentősen korábban, amikor meg kell oldani a szeptemberi startra a tankönyveket. Ha valakinek van lehetősége használtan beszerezni őket, az kissé mentesül a borsos kiadásoktól. Mert különösen a felsősök számára nyomtatott újak ára bizony alaposan átértelmezi az oly sokszor hangoztatott „ingyenes” szerbiai oktatást, aminek a kalkulációját hallva a Nyugat-Európában élő rokonságunk-barátaink csak pislognak. Nekünk szerencsénk volt, mert a táskát a tankönyvekkel ajándékba kaptuk az egyik kereskedés jóvoltából, így legalább az könnyítette a közel 22 ezer dináros végösszeget, amit ki kellett „perkálni” a könyvekért. A füzetek és az egyéb szükséges tanfelszerelés beszerzését ebben az évben még inkább az akciós kínálathoz kötöttük, illetve szépen leporoltuk a múlt évről megmaradt eszközöket, a még igencsak éles hegyezőket, radírgumi darabokat, és újra hadrendbe állítottuk a „csapatot” a kissé harcedzett tolltartó kaszárnyába. Ami meglepetésként ért a papírkereskedésben, az a borítók ára. Mert miután mindent összeszámoltam, egy igen jelentős összeg jött ki a végén. Elhatároztam, hogy a múlt évben bevált gyakorlatot folytatva ragasztó szalaggal oldom meg a nyomtatványok és a füzetek védelmének egy részét. Egy-egy csíkot ragasztottam a szélekre, és a sarkait is bevontam vele. Nem koptak, nem károsodtak, és ami fontos, nem pottyantak le a tanév során az egy-két alkalommal az asztalról szabadesésben repülni tanuló tanszerekről. Kicsit unalmas és babra munka volt, de rendkívül költséghatékony.
Csakhogy a kiadások sora itt még nem ért véget. Hiszen mindkét gyermeknek szüksége van szobapapucsra, tornacipőre, tornaruhára, aztán az iskolai tanításon kívüli edzéshez is új lábbelire, néhány pár új zoknira, és más ruházatra. Ki kell pótolni a múlt évi rajzfelszerelés hiányzó elemeit, ragasztóra, kottafüzetekre és értesítő füzetre is szükség lesz, matricára, amire rákerül a gyerkőc neve, és dolgozatfüzetekre, a törött vonalzókat is újítani kell, laptartó mappát venni. Egy-két „menő” mintás borítóval rendelkező füzet is a kosárba kerül, mert hát kedvezni kell azoknak a csibészeknek. Gyermek jelenlétében pedig a költségek még magasabbra szökhetnek, hiszen jól tudják a forgalmazók mi az aktuális trend, és a bevált gyakorlat szerint az árakat is ahhoz igazítják.
A tanévstarthoz nemcsak eszközökben kell felkészülni, hanem lelkileg is. A család valamennyi tagjának. Nem egyszerű küldetés mind korábban ágyba dugni a nyári szünet lazaságához szokott gyermeket, aki ügyes diplomáciai húzással igyekszik elodázni álomországi utazását, kissé feleleveníteni a múlt évben szerzett tudás alapjait, emlékeztetni a sóhajtozó-szemét forgató diákot a tanévvel járó kötelezettségek sorára.
Diákkorom óta az iskolacsengő első hangja egyet jelent számomra a nyár végével is, amit általában picit szomorúan veszek tudomásul. Kivétel ez alól az idei esztelenül száraz év, amikor is a sorozatban következő közel 40 fokos napok már kibírhatatlanok voltak, esőnek pedig se híre, se hamva. Az állatok szenvedtek, és a palánták, a veteményes jelentős részét sziszifuszi munka volt életben tartani, a mezőgazdászok kínszenvedéseiről nem is beszélve. Bármennyire is nehéz elfogadni szülőként azt az előttünk álló időszakot, ami véget vet a laza augusztusi heteknek, bátran elmondhatom, hogy sokan nagyon vártuk a szeptembert, és vele együtt reméljük az őszi esőket. Mint ahogy azt is, hogy a 2022/23-as tanévben többször lesznek kénytelenek a gyerekek használni az esőkabátokat és az esernyőt. Azokra, ha szükséges, nagy örömmel áldozok a családi kasszából!
Mennyire megterhelő a tanévkezdés?
Sajnos igencsak megterheli a családi költségvetést – 26%
Kizárólag a legfontosabb dolgokat vásároljuk meg – 7%
A használt tankönyvekkel elég sokat spórolhatunk – 4%
Fokozatosan szerezzük be a szükséges eszközöket – 1%
Sokat segítenek a gyermekeknek járó támogatások – 5%
Jelenleg nincs iskoláskorú gyermek a családban – 57%
