A zősök a héten a Hogyan éljük túl a januárt? társasjátékot játszották. Nem egymás ellen, hanem együttesen a valóság ellen. Alighogy elmúlt a hónap fele, ők már úgy érezték, hogy itt kell lennie a végének. Azt fantáziálták, hogy ez a leghosszabb hónap az évben, de cáfoltam őket, mondván, hogy van még hat, amelyben szintén 31 nap van, ezek a március, a május, a július, az augusztus, az október és a december, ám nyomban letorkolltak, és rám förmedtek, hogy Ne okoskodjál már annyit, Tepisti! Később végiggondoltam az esetet, és megértettem, hogy csak azért van ez a fránya ellenszenvük a januárral szemben, mert a Mikulás, a Jézuska meg a Télapó meglehetősen leszívták a bugyellárisukat.
Egyáltalán nem értem azonban, miért vannak ennyire lelombozódva, nekik még csak nem is kellett elkezdeniük a második félévet a suliban, mint nekem. Képzeljék, már első nap nagy élményben volt részem. Ahogy a zünidő után hétfőn reggel megindultam a suliba, látom ám, hogy a posta előtt tömegesen ácsorognak a zemberkék. Mi a manó ez az egész, töprengtem magamban, tán akciós bélyegeket osztogatnak?! Még az is megfordult a fejemben, megtörténhet, hogy újabban a postán kapni élesztőt, cukrot meg WC-papírt! Otthon tudtam meg, hogy országszerte több kilométeres sorok voltak a posták előtt. Két óra alatt szétkapkodták mind a százezer darab, egyenként tízezer dinárt érő üdülési utalványt.
Úgy tűnik, mindenki jutányosan szeretne menni sízni! Kivéve az öreglányt, mert ő hallani sem akar róla, irtó fél attól, nehogy elcsússzon a jeges havon és megüsse a popóját. Kár, mert irtó menő bolyhos satyakja van, biztos jót mutatna a fején szlalomozás közben. A napokban kicsit nyaggattam emiatt, de a fater rám szólt, hogy hagyjak fel amama szekírozásával, senki sem vehet rá senkit olyasmire, amitől az illető ódzkodik. Biztosan éppen Alan Ford-sztrippet olvas az öreg, gondoltam, ilyenkor szokott ennyire bölcselkedni. Mint kiderült, jól sejtettem, nem sokkal később hozzáfűzte: „Ez egy zabad ország! Senki sem kényszerítheti önöket arra, hogy a saját fejükkel gondolkodjanak, ha önök azt nem szeretnék.”
– Úgy tűnik, elemedben vagy, Tegyula! – mondá a muter. – Nyilván nem olvastad még a híreket.
– Mert mi van a hírekben, Tematild?! – kíváncsiskoda atata.
– Egy kutatásból kiderült, hogy a zerbiai fiatalok egyharmada depressziós, fele szorongással küzd, és legalább ennyien elhagynák az országot – ismerteté az öreglány.
– Semmi új a nap alatt – legyinte a fater. – Többé-kevésbé ugyanez a züleikre is vonatkozik. Az itteniek kivándorolnak a hanyatló Nyugatra, helyükre pedig érkeznek a vendégmunkások Kenyából, Nepálból, Srí Lankáról, Kubából...
– Úgy látszik, a mai világban mindenkinek csak az a lényeg, hogy kóvályoghasson, aminek aztán meg is van a böjtje – zsörtölőde amama. – A svájci Davosban zajló Világgazdasági Fórumon a többség szerint az idén lassulni fog a globális gazdaság.
– Mondanak ott mindent, meg annak pont az ellenkezőjét is – fintoroga az öreg.
– Tény azonban, hogy a világ belépett egy új sötét korba: háború hátán háború, konfliktus hátán konfliktus, kihívás hátán kihívás! – paráza a muter. – Itt a zorosz–ukrán csihipuhi, aztán a közel-keleti cirkusz, ahol annyi fél van, hogy ember legyen a talpán, aki mind megjegyzi, most éppen valami húszikról szólnak a hírek, akik a Vörös-tenger térségében keménykednek, és a tajvani helyzetről se feledkezzünk meg, amely Kína és Ámerika közt szítja a feszültséget.
– Nem csoda akkor, hogy Zerbia is tovább erősítené a hadseregét – jegyzé meg atata.
– Mindez semmi, várjatok csak majd ha megkezdődik a csetepaté az Északi-sarkvidékért! – jelenté be sejtelmesen az újabb lehetséges konfliktusgócot az épp betoppanó Zacsek zomzéd.
– Mert ott meg mi van?! – háboroga az öreglány. – Összevesznek a jégen és a havon?! Tán attól tartanak, hogy nem lesz hol sízniük?! Biztos nem férnek el mind a davosi lejtőn!
– Inkább amiatt kötik majd össze a bajuszukat, Tematild, ami az Arktiszon a jég és a hó alatt van – magyaráza a fater. – S mivel a klímaváltozás következtében a jéghegyek rohamosan olvadni kezdtek, így hozzáférhetővé válnak a természeti erőforrások, a kőolaj, a gáz, tengernyi ásványi kincs, amit csak ki kell aknázni. És hát tudod: sok az eszkimó, kevés a fóka!
– Elképesztő! – hüledeze amama. – A kapzsiságát kielégítendő emberi tevékenység következtében annyira felmelegedett az éghajlat és a tengervíz a Földön, hogy elolvadnak a jéghegyek, ám ahelyett, hogy az ember tanult volna valamit a baklövéseiből, még ezt a maga okozta zörnyű helyzetet is arra használja fel, hogy némi haszonra tegyen szert!
– Erre mondják azt, hogy reménytelen eset – nyugtáza a Zacsek. – No de a nagy probléma sokkal korábban is megjelenhet, mint sejtettük. A Bild lap a német védelmi minisztérium zigorúan titkos dokumentumára hivatkozva azt írja, hogy a ruszkik már most februárban hibrid háborút indíthatnak a NATO ellen, ami jövő júniusig tényleges háborúvá fajulhat!
– Nem lehettek annyira titkosak azok az irományok, ha már a firkászok kezébe kerültek – fanyaloga az öreg. – Nem tudom, mennyi igazság rejlik bennük, azt viszont biztosra veszem, hogy a zoroszok ki akarják majd használni azt a tényt, hogy Ámerikában az idén tartják meg az elnökválasztásnak nevezett nagypapák viadalát, és az Európai Parlamentbe is új képviselőket választanak. Ha nem vigyázunk, könnyen kifordulhat a négy sarkából a világ!
– Berlin ostroma már meg is kezdődött traktorokkal a saját mezőgazdászaik által – dünnyöge a muter. – Különben meg a német lap írását a ruszkik gúnyosan úgy kommentálták, hogy úgy hangzik, mint valami horoszkóp-előrejelzés.
– Valóban úgy hangzik – vakará a fejét atata –, de ha jól emlékszem, az is hasonlóan csengett, amikor Nyugaton arra figyelmeztettek, hogy a zoroszok támadásra készülnek a zukránok ellen, és ha az emlékezetem nem csal, a ruszkik akkor azt is a nyugatiak szárnyaló fantáziájának a zámlájára írták.
– Nem tudom, hogy a ruszkik mennyit játszadoznak a képzelőerővel, de maradjunk annyiban, hogy uopste nem egy költői hely lehet Oroszország Anyácska! – sóhajta a Zacsek.
– Zó szerint – erősíté meg az öreglány. – Újév előtt egy moszkvai bíróság hét, illetve öt és fél év börtönbüntetésre ítélt két fiatal költőt „gyűlöletkeltő” versek felolvasása miatt egy háborúellenes rendezvényen.
– Ezek szerint Oroszhonban még komolyan veszik az irodalmat – állapítá meg a fater.
– Nálunk is a suliban! – így én. – A tanító néni magyarból azt adta házi feladatnak, hogy messéljük el a kedvenc téli vakációs élményünket, de nem fogalmazásban, hanem úgy, hogy egy számunkra fontos verset megpróbálunk új, hozzánk közel álló köntösbe helyezni.
Még mielőtt bárki is bármit mondhatott volna, teli torokból szavalni kezdtem.
Süt, amama, süt.
Túrós rétest,
finom krémest,
süt, amama, süt.
Pistikének,
atatának,
süt, amama, süt.
– Címe is van ennek a kisremeknek, Tepisti? – kérdé amama, miután lenyűgöző előadásom hallatán, némi hatásszünetet követően, a meghatottságtól sikerült visszanyernie lélekjelenlétét.
– Naná! Ez a vers sütiket használ!
Pistike, szorongva szlalomozó versfaragó
