Habár az apák napjának, amiről június harmadik vasárnapján emlékezünk meg, Európa bizonyos részein nagy hagyománya van, nálunk viszonylag kevés szó esik róla. A Wikipédia szócikke szerint az apák napját a huszadik század elején, az anyák napja mintájára kezdték megünnepelni, viszont ha szétnézünk magunk körül, azt kell megállapítanunk, hogy annak népszerűségét a mai napig nem érte el. Egy-két újságcikkben, egy-egy rövidhírben a televízióban vagy a rádióban megemlékeznek erről a napról, de alapvetően nem szerveznek apák napi ünnepségeket, és különböző akciókat sem tartanak. A hétvégén a közösségi oldalakon mutatkozott némi aktivitás e téren, ismerőseink közül bizonyára voltak olyanok, akik az apjukkal közös képet raktak fel, így emlékezve az ünnepnapról.
A mindennapokban kevés szó esik az apákról, illetve magáról az apaságról. Az anyákról, az anyává válás folyamatáról szóló pszichológiai és egyéb tudományterületeket érintő könyvekkel könyvtárakat lehetne megtölteni, és ezek jelentős olvasótáborral is büszkélkedhetnek. Ezzel szemben az apaságról, illetve az apává válás folyamatáról szóló könyveket nagyítóval kell keresni. Nyilvánvaló, hogy az anyaság egy erősebb köteléket feltételez a gyerekkel, hisz az a kilenc hónap, amíg a csecsemő szimbiózisban él az édesanyával, illetve a szülés közös élménye, majd ezt követően a szoptatás semmihez sem fogható intimitása alapos tudást, lelki és nem kis mértékben testi felkészülést, illetve utólagos feldolgozást igényel, emiatt a nő élete alapjaiban változik meg. Nem mehetünk viszont el amellett sem, hogy a szülővé válás a férfiak szempontjából is nagy változást jelent, fizikailag és lelkileg is nyomot hagy. A fáradtság az apukát is érinti, a teendői is felszaporodnak, az elvégzendő feladatainak palettája is színesebbé válik annak ellenére, hogy erről viszonylag kevés Facebook-poszt születik (talán az Apu megengedte oldal kivételével).
Az anya és a csecsemő közötti korai és folyamatos kapcsolat (gondoljunk csak arra, hogy a nő szülési szabadságra mehet, míg a férfi legfeljebb egy-két hetes apasági szabadságra számíthat) behozhatatlan előnyt jelent az anyukák számára, amely azt jelenti, hogy a férfinak több munkát kell belefektetnie abba, hogy közel kerüljön a gyermekéhez, hogy olyan kötelék alakuljon ki közöttük, ami életük végéig megmaradjon. (Állítólag a lányos apukáknál ez egyszerűbb, mint a fiús apukáknál, akik ráadásul egymás versenytársai is.) Ez a munka sokak számára ijesztőnek és végtelennek tűnik, hisz minden egyes nap foglalkozni kell vele, és az eredmény sem mutatkozik meg azonnal. Éppen ezért a férfiak jelentős része le is mond erről a küzdelemről, másképp igyekszik szebbé tenni gyermeke életét. Ekkor jön az, hogy az apuka többet dolgozik, mindenféle plusz munkákat elvállal, hogy mindent megadhasson a gyermekének – ha már kapcsolati szinten nem tud közel kerülni hozzá, a támasza lenni, akkor legalább az anyagiak terén nyújtson kiemelkedőt, és így váljon egy biztos ponttá nemcsak a gyermek, hanem az anyuka számára is. Hálátlan feladat ez, hisz ilyenkor az anyukák úgy érezhetik, hogy párjuk az otthoni felelősség elől a munkába, a munkahelyére menekül, és nem vesz részt a gyermeknevelésben. Mindez azonban a részvétel egy formája, amely talán ugyanolyan fárasztó, mintha folyamatosan jelen lennénk a családban, viszont egyszerűbb, mert csak a szokásosat kell tenni, „csak” dolgozni kell érte.
A két út között, mint az élet egyéb területein is, az arany középutat kellene megtalálni. Egyrészt apaként jelen kell lennünk a családunk életében, hogy a gyermekünk apaként, a párunk pedig biztos támaszként tekintsen ránk, másrészt az anyagiak biztosítása érdekében valóban szükség van egy kis pluszra. Sokszor elfelejtjük, a több munkától nem leszünk többek a családunk számára. Az anyukának és a gyermekeknek nemcsak anyagiakra van szükségük, hanem apára, aki jelen van, és mindig ott van, ha szükség van rá. A nők mindennap elvégzett munkájával kapcsolatban él a láthatatlan munka kifejezés, de apaként nekünk is sok láthatatlan munkát kell végeznünk. Végezzünk láthatatlan munkát! Legyünk ott, ahol nem a GDP-t növelik, hanem a boldogságot termelik!
Nyitókép: Pixabay
