Vuk Drašković a napokban lemondott a Szerb Megújhodási Mozgalom (SPO) éléről. Helyére a párt Aleksandar Cvetkovićot választotta új elnökének. Vuk Drašković a kilencvenes évek talán legkarakánabb szerb politikusa volt.
A berlini fal leomlását követően Slobodan Milošević szembesült a világban uralkodó új politikai elvárásokkal, így kénytelen volt elfogadni a többpártrendszer bevezetését. Amíg ő a Szerbiai Szocialista Párt élén indult az első többpárti választásokon, a legnagyobb ellenfelének éppen a Vuk Drašković által 1990-ben Belgrádban alapított SPO mutatkozott. Nem véletlen, hogy a hatalmi propaganda éppen őt támadta leginkább, az adott választásokon Drašković alul is maradt Miloševićtyel szemben.
Az SPO ideológiailag liberális és monarchista pártnak számított, politikájában az ország európai integrációját tűzte ki elsődleges célként, és tevékenysége során a párbeszéden alapuló békés megoldások keresését favorizálta. A kilencvenes évek legnagyobb ellenzéki tüntetéseit éppen ennek a pártnak a tagjai szervezték, Drašković vezetésével. Az 1991. március 9-ei tüntetés volt az első nagy ellenzéki demonstráció a Milošević-rezsim ellen, amelyen mindenekelőtt a közszolgálati televízió vezérigazgatójának és négy szerkesztőjének a leváltását követelték a gyűlölködő híradások miatt. A százezres tömegre a hatalom ekkor tankokat is kivezényelt. Ekkor tartóztatták le Draškovićot először a Milošević-hatalom elleni politikai aktivitása miatt. A hatalom ereje ekkor még nem rezgett meg.
Jugoszlávia területén közben dúlt a háború, 1992-ben újabb ellenzéki tüntetésre került sor, majd 1993-ban a júniusi demonstrációk élén is ők álltak, amikor a rendőrség és az ellenzék összecsapásában többen megsérültek, többek között Vuk Draškovićot és feleségét, Danicát is nagyon megverték a rendőrök, le is tartóztatták, majd két hónap börtönre ítélték őket. Drašković július 1-jén éhségsztrájkba kezdett, ami miatt nem csak a pártja és más ellenzéki pártok gyakoroltak nyomást a hatalomra, hanem az amerikai, orosz, francia, brit, görög és más államvezetés is reagált, így július 13-án kiengedték őt és feleségét a fogságból. 1996-ban és 1997-ben az Együtt (Zajedno) koalíción belül az SPO is részese volt a három hónapig tartó ellenzéki tiltakozásnak. A párt több különböző ellenzéki szövetség létrehozásában is kivette a részét, többek között a Szerbiai Demokratikus Ellenzék (DOS) alapító tagja is volt, amelyből később kilépett.
Vuk Drašković 1946-ban született Bánátban, a Bégaszentgyörgy községhez tartozó Párdány (Međa) településen. A gimnáziumot a boszniai Gackóban végezte, 1968-ban pedig a belgrádi Jogtudományi Karon szerzett oklevelet. Újságíróként is kipróbálta magát, 1969-től 1980-ig a Tanjug hírügynökségnek dolgozott, megközelítőleg három éven keresztül az afrikai országokból tudósított. 1981-ben felhagyott az újságírással, és az irodalom mellett kötelezte el magát. Az első könyve, a Sudija (Bíró) bestseller lett, amit négy regény: a Nož (Kés), a Molitva (Ima), a Molitva 2 és a Ruski konzul (Az orosz konzul) követett. 1994-ben jelentette meg a királyi Jugoszlávia katonai vezérkari tisztje, a csetnikvezér Draža Mihailović sorsáról és utolsó napjairól szóló Noć đenerala című kötetét, majd 2007-ben a Meta (Célpont) és a Doktor Aron című regényét, amit további két további regény követett: a Via Romana és az Isusovi memoari (Jézus emlékiratai).
Vuk Drašković ellen kétszer követtek el merényletet. Először 1999. október 3-án, amikor az SPO négy tagja meg is halt. Ezt követően Budván ismételték meg 2000. június 15-én, amikor meg is sérült. Az államvezetés propagandája számos esetben megpróbálta rontani a hitelét, többek között egy svájci villát is a számlájára írtak.
A rendszerváltást követően nem került be a kormányba, sőt még a képviselőházba sem. 2003-ban parlamenti képviselő lett, majd 2004-től 2007-ig az akkori Szerbia és Montenegró állam külügyminiszterének a tisztségét töltötte be.
Azóta pártja folyamatosan kormánypárt, kivételt képeznek a 2012-i választások, ami után ellenzékből politizáltak. 2008-ben az Egy Európai Szerbiáért koalíció részeként, 2014-től pedig már a Szerb Haladó Párt koalíciós partnereként vannak jelen a hatalomban. Ennek ellenére ő magát mégis ellenzékinek tartja...
Nyitókép: Ótos András felvétele
