Ön szerint elérkezett-e az ideje a pandémia utáni teljes nyitásnak?
10% Igen, elegendőek voltak az eddigi óvintézkedések.
24% Már korábban is megtörténhetett volna, eltúlzottak voltak a korlátozások.
42% Óvatosnak kéne maradni, a vírus még nem tűnt el.
25% Csak mozogjanak szabadon, akik felvették az oltást.
Hosszú és fárasztó hónapok vannak mögöttünk. Az elmúlt év rengeteg olyan dolgot hozott, amit korábban el sem tudtunk volna képzelni. De így, most, egy év távlatából elmondhatjuk, akárhogy is történt, egy biztos: nagyon sokat tanultunk belőle.
Például mustáros (tormás, lekváros, befőttes...) üvegben kovászt etettünk naponta többször is, igazi pékkenyeret sütöttünk, és a róla készült ínycsiklandó képet posztoltuk a közösségi oldalon, maszkot varrtunk nagymama damaszt szalvétájából – kézzel, mert a két varrógép közül egyiket sem lehetett beüzemelni, rájöttünk, hogy szépek vagyunk fodrász és kozmetikus nélkül is – sőt, a divatguruk szerint, az ősz haj kimondottan szexi –, és a kávét is el tudjuk fogyasztani otthon, a négy fal között. A párunkat is volt időnk és alkalmunk igazából megismerni. Kiderült, hogy az az ember, aki velünk egy fedél alatt él immár egy (két, három, négy) évtizede, és akivel ezidáig csak nyaralások alkalmával töltöttünk el együtt 24 órát, valójában nem is szereti a csirkepaprikást, de megeszi a kedvünkért (azaz, ha más nincs), és profi módon ki tudja meszelni az egész lakást. Hogy a szomszédokkal is meg lehet találni a közös hangot, főleg a jó ügy érdekében.
És mindenekelőtt megtanultuk értékelni az életet.
Azokat az apróságokat, amelyeknek csak a hiánya tűnt fel, a megléte teljesen egyértelmű volt. Hogy bármikor elmehetünk otthonról, amikor kedvünk tartja. Hogy együtt lehetünk a szeretteinkkel, találkozhatunk velük, és átölelhetjük őket bármikor. Hogy leugorhatunk a boltba, elmehetünk egy pizzára, megnézhetünk egy jó filmet a moziban, egy előadást a színházban, csápolhatunk kedvenc együttesünk koncertjén a sportcsarnokban, vagy ugyanott szurkolhatunk focicsapatunknak, hogy elutazhatunk akár vidékre, akár a hegyekbe, akár a tengerre. Hogy csak úgy leülhetünk egy padra személyes távolságtartás nélkül, hogy a diákok beülhetnek az iskolapadba, hogy félelem és védőmaszk nélkül igénybe vehetjük a tömegközlekedési eszközöket, hogy élőben is megnézhetjük a ruha-, a cipőboltok, illetve a lakberendezési üzletek kínálatát, és nem kell a képernyőn keresztül, minden létező fényforrást bekapcsolva, a szemünket meresztgetve és hunyorogva találgatni, a kéknek valóban azt az árnyalatát rendeljük-e meg, amit szeretnénk?
Ez mind teljesen természetes dolog volt a világjárvány előtt. Ki gondolta volna, hogy egyszer mindezek elérhetetlenek lesznek számunkra, és úgy tekintünk rájuk, mint távoli eseményekre, amelyek egyszer, a régmúltban megtörténtek velünk.
De most talán kimondhatjuk, hogy vége a bezártságnak, és ha nem is áll minden vissza a rendes kerékvágásba, legalább megközelíti azt. A tervek szerint – ha nem rosszabbodik a járványhelyzet – június 21-én, a zene európai napján, megtörténhet a nyitás. Az elmúlt hónapban fokozatosan enyhítettek egyes korlátozásokon, többek között a vendéglátóipari létesítmények nyitvatartási ideje, a fodrászatok, a szakmai összejövetelek szervezése stb. tekintetében, és a pozitív mutatók alapján az egészségügyi válságstáb elérkezettnek látta az időt a teljes nyitásra. Ez azt jelenti, hogy engedélyezik a tömeges összejöveteleket – lakodalmakat, ballagási ünnepségeket, koncerteket, sportrendezvényeket –, és amire a legtöbben várnak és vágynak: a külföldi utazást. Az idegenforgalmi helyeken hatalmas engedményekkel csábítják a turistákat, ami érthető, milliárdokat veszítettek a tavalyi turistaidény elmaradása miatt. Hogy az emberek élni fognak-e a jogukkal, nem kérdés, sokan többnyire azért vették fel a védőoltást, hogy utazhassanak. Nyilvánvalóan ez sem úgy alakul majd, mint korábban: az idegenforgalmi idény kezdete előtt néhány ország ugyan enyhített a beutazási feltételeken, a legtöbb államban még számos korlátozás érvényben van.
A visszazökkenés nem megy egyik napról a másikra, ez egyértelmű, hiszen az elmúlt másfél évben megtanultuk, hogy az eddiginél jóval óvatosabban kell élnünk. Annak ellenére, hogy már mindenki nagyon várja, hogy magunk mögött tudjuk a megpróbáltatásokkal teli időszakot, virológusok szerint a koronavírus-járvány előtti élet többé már nem lesz lehetséges. A járványidőszak nem tűnik el nyomtalanul, ahogy maga a vírus sem, az emberek pszichéje is megváltozott. Félünk elengedni magunkat, és valószínűleg még nagyon sokáig kísért bennünket a pandémia.
