HETI KÖRKÉRDÉSÜNK
Milyen pályázati lehetőségekkel szokott élni?
Szavazatok száma: 222
A www.magyarszo.rs olvasóinak szavazatai alapján
Nem élünk a különféle pályázatok által kínált lehetőségekkel, derült ki múlt heti körkérdésünkből, amelyben arra kerestük a választ, milyen pályázati lehetőségekkel szoktak élni olvasóink. A válaszadók hatvankilenc százaléka azt a lehetőséget jelölte meg, miszerint nem szokott pályázni, tizenöt százaléka azt, hogy gazdasági vagy mezőgazdasági pályázatokon szokott részt venni, hat-hat százaléka pedig azt, hogy művelődési vagy más pályázati lehetőségekkel szokott élni. Annak ellenére, hogy lapunk körkérdése nem tekinthető reprezentatív felmérésnek, az ilyen arányú százalékkülönbség arra enged következtetni, mi, vajdasági magyarok számos lehetőségtől fosztjuk meg magunkat azáltal, hogy nem veszünk részt kellő mértékben és kellő hatékonysággal azokban a folyamatokban, amelyek egyre inkább meghatározzák nemcsak a mindennapjainkat, hanem minden valószínűség szerint a jövőnket is.
Kétség sem férhet ahhoz, hogy a pályázatok útján elnyerhető támogatások ma már térségünkben is egyre meghatározóbb lehetőségeket kínálnak mind a magánszemélyek, mind a nonprofit vagy a profitorientált szervezetek részére. A civil szervezetek például a különféle pályázatokon való részvétel nélkül sok esetben ma már szinte le is húzhatnák a redőnyt, hiszen az ilyen típusú szervezetek között alig találunk olyanokat, amelyek enélkül is meg tudnák teremteni a működésükhöz, illetve a programjaik lebonyolításához meg a céljaik megvalósításához szükséges eszközöket. Mégis jócskán vannak közöttük olyanok, amelyeket nemcsak megijeszt, hanem el is rettent a pályázatírás, és ezért igyekeznek minimalizálni a tevékenységüket, vagy rosszabb esetben teljesen be is fagyasztani azt.
Mindehhez egyéb tényezők mellett az is nagymértékben hozzájárul, hogy térségünkben a civil szervezetek zömének vezetői nem főállásban végzik az adott tevékenységet, hanem szabadidejükben foglalkoznak az általuk képviselt szervezettel – ideális esetben – azzal a céllal, hogy hasznos társadalmi tevékenységet végezzenek, és ezáltal szebbé vagy jobbá tegyék a mindennapokat, nemcsak önmaguk számára, hanem a környezetükben élők számára is. Éppen ezért az is eltérő, hogy milyen mértékű áldozatot hajlandók hozni azért a tevékenységért, amelyet folytatnak, mennyi időt és energiát hajlandók elvenni maguktól és a családjuktól azért, hogy megvalósítsák a céljaikat.
Mert valljuk be, a pályázatírás azok esetében, akiknek nincs hozzá megfelelő szaktudásuk, sőt, tapasztalatuk sem, igen sok időt és energiát elvesz, a stresszről, amellyel jár, nem is beszélve. Ráadásul fennáll a veszélye annak is, hogy ezen erőfeszítések teljesen hiábavalóak, hiszen – egy normális társadalomban – semmi és – ami talán ennél is fontosabb – senki sem garantálhatja azt a pályázónak, hogy az általa megálmodott projektum támogatásban fog részesülni, ahogyan azt sem, hogy éppen olyan mértékűben, amely minden komolyabb nehézség nélkül lehetővé teszi számára annak megvalósítását. Arról, hogy a miénk ilyen szempontból normális társadalomnak tekinthető-e, vagy sem, nyilvánvalóan megoszlanak a vélemények. De talán most nem is ez a lényeg. Sokkal inkább az, hogy a pályázatok beadásakor sok esetben bizony szükség van – divatos, a tevékenységet némiképp szalonképessé tevő kifejezéssel élve – lobbitevékenységre is, amelyet kevésbé szalonképesen nevezhetnénk akár kiskapukeresésnek, akár sok egyéb kevésbé szalonképes dolognak is. De talán nem is megnevezésen van a hangsúly, hanem inkább azon, hogy ez a tevékenység esetenként jóval fontosabb, mint maga a pályázati anyag, illetve az abban szereplő projektumra vonatkozó elképzelések milyensége. S elvben bármennyire is tiltakozunk ellene, a mindennapok során mi magunk is jóval gyakrabban lepődünk meg azon, ha egy olyan személynek, szervezetnek vagy vállalkozásnak, aki vagy amely nem az éppen aktuális hatalomhoz köthető, támogatásban részesül valamilyen projektuma, legyen az bármennyire is fontos, mint azon, ha egy olyan személy, szervezet vagy vállalkozás, aki vagy amely köztudottan az éppen aktuális hatalomhoz köthető, számottevő összeget kap a valós társadalmi igényt kielégíteni aligha hivatott, sőt, kifejezetten valamiféle látszattevékenységre épülő projektumára.
Egyebek mellett talán éppen ezért találkozunk olyan gyakran azzal a hozzáállással, hogy sokan inkább nem is pályáznak, hiszen úgy vélik, úgyis előre le van osztva a pénz, semmi esélyük sincs, minek tegyék ki magukat különféle kellemetlenségeknek. Annak ellenére, hogy valamennyien találkoztunk már hasonló esetekkel, vagy legalábbis hallottunk róluk, nem szerencsés, sőt, kifejezetten káros az általánosítás, nemcsak azért, mert a versenyszférában a kudarckerülő magatartással aligha lehet érvényesülni és eredményeket elérni, hanem azért is, mert ezáltal fontos fejlődési lehetőségeket zárunk el mind önmagunk, mind az általunk képviselt szervezet elől.
A szakemberek szerint a térségükben élők pályázatokkal kapcsolatos attitűdjének egyik legmeghatározóbb negatív vonása az, hogy a pályázók zömére sokkal jellemzőbb az, hogy magát a támogatás megszerzését tűzze ki maga elé célként, a projektumot pedig csak eszköznek tekintse mindehhez, mintsem az, hogy a projektum által elért eredmények megvalósulását tűzze ki maga elé célként, és a pályázat útján elnyert támogatást csupán eszköznek tekintse mindehhez. Éppen ezért találkozunk igen gyakran azzal is, hogy a szervezetek nem az általuk megálmodott projektumokhoz keresnek olyan pályázati lehetőséget, amelynek segítségével támogatást nyerhetnek a projektum megvalósításához, hanem éppen ellenkezőleg: az aktuális pályázati kiírásokhoz igazodó projektumokat igyekeznek kitalálni – legalábbis a szavak szintjén, ugyanis – mint ahogyan azt régóta tudjuk – a papír sok mindent elbír.
És éppen ez lehet az egyik oka annak is, hogy szinte kizárt, hogy egy szervezet ne a lehető legsikeresebben vagy a lehető legeredményesebben zárjon egy projektumot, ami olyan szempontból talán érthető is, hogy a támogató és a nyilvánosság felé nyilván senki sem akarja azt az üzenetet közvetíteni, hogy valami nem úgy sikerült, ahogyan szerette volna, hiszen abban az esetben attól kellene tartania, hogy a legközelebbi alkalommal nem fog tudni támogatást nyerni az általa megálmodott projektumra. Nem szabad azonban megfeledkeznünk arról sem, hogy ennek a látszatvilágnak az egyre tovább és tovább történő építése nemcsak kifelé mutathat hamis képet, hanem befelé is, márpedig ha valamiről, ami sikertelen, nemcsak elhitetjük, hanem el is hisszük, hogy sikeres, előbb-utóbb mi magunk is Don Quijote és Sancho Panza világában találhatjuk magunkat. Ennek elkerülése érdekében – ahogyan az élet egyéb területein, úgy a pályázatírás terén is – rendkívül fontos lenne, hogy megpróbáljunk egyensúlyt teremteni a látszatvilág és a valóság között. Mindehhez azonban – akárcsak a különféle pályázatok által kínált lehetőségek hatékonyabb kiaknázásához – jócskán van még mit tanulnunk. Nemcsak a jelenünk, hanem a jövőnk érdekében is.
