Szokott-e bálba, táncmulatságra járni?
Igen, telente több bálon is részt veszünk: 44 (9%)
Nagy ritkán egy-egy bálba elmegyünk: 91 (18%)
Nem járunk szórakozni, nem engedhetjük meg magunknak: 208 (43%)
Más típusú rendezvényeket kedvelünk: 139 (28%)
Sokkal előbb verseltem a bálról, mintsem tudtam volna, mi fán terem – életem első meséskönyve ugyanis Képes Géza Az állatok bálja című leporellója volt. Tudtam fejből az egész könyvet, állítólag alig néhány felolvasás után (merthogy olvasni még nem tudtam), és sokszor gyönyörködtem a szép színes képekben.
Sajnos, hiába keresem a világhálón, nem találom a szöveget, a strófákból alig-alig sejlik fel valami. Erre viszont jól emlékszem: „Maki majom cimbalmos, dehogy lustálkodik most. Keze alatt peng a húr, rikkantgat is: hu-ju-júúú!” Meg az elefántra, aki a füle mellé tűzött tulipánnal parádézott. Táncoltak a mókusok, a nyulacskák, róka koma, a hőscincér, meg valami szárnyasok is rémlenek…
Tetszett az a forgatag, amit a képek és a versikék sugalltak, de úgy éreztem, hogy valami azért nincs rendben azzal a bállal, mert végül mind kidőltek szegény mulatók: „Elfáradt a medve is, morcos már a kedve is, táncot járni, hej be rest, ágyba bújna örömest”. Az meg már kimondottan lehangolóak tűnt, ahogyan „Az állatok serege, ifja, vénje, gyereke hazafelé ballagnak, erdő felett kél a nap”. Lehet, hogy a sorokra nem pontosan emlékszem, de bennem keltett felemás hangulatra igen.
Persze, nem ezért kerültük el egymást a bálokkal, hanem azért, mert másfelé vitt az utam, a népdal, néptánc felé, és a próbák, fellépések annyi elfoglaltságot meg mulatságot nyújtottak gyerek- és ifjúkoromban, hogy nem hiányzott más. Csak felnőtt fejjel kóstoltam bele a bál hangulatába, és nem nagyon tudtam vele mit kezdeni. Azután rájöttem, hogy az olasz ballo, balare (tánc) szóból eredő társasági rendezvény – legalábbis számomra mindenképpen – társaságfüggő. Nem árt, ha szép helyen van az ember/lánya, csinos ruhában, kellemes zenét hallgat, de elsősorban az a fontos, hogy jól érezze magát az asztaltársaságával, főként a táncpartnerével.
Nem vagyok vehemens bálozó, de a báli szezonban (vízkereszttől hamvazószerdáig) azért előfordultam már néhány ilyen eseményen, és gyakran volt úgy, hogy menten menekültem volna. Ahol jó volt a társaság, és érdemes lett volna beszélgetni, ott a bömbölő zenétől a saját hangunkat se hallottuk. Ahol jó volt a zene, odafagytunk a táncparketthez, az ehetetlen vacsora meg beledermedt a tányérba.
Szóval, nem lett a szívem csücske a szórakozásnak ez a válfaja. Hiába van az álarcosbáltól kezdve a gólyabálon meg az utcabálon át a horgász-, vadász-, madarász meg sok egyéb bál, nem hívogat csábítóan egyik sem – talán a jótékonysági bál kivételével, hisz ha az ember ezzel is tud segíteni, ám tegye.
Vannak azonban, akik szívesen ropják különféle mulatságokon, legyen az „szakmai jellegű” iparosbál, parasztbál, orvosbál, újságíróbál, kereskedőbál vagy alkalmi szüreti, farsangi. Ám ha maguk nem is jutnak el, de ámulattal lesik a beszámolókat, felvételeket a balatonfüredi híres-nevezetes Anna-bálról vagy legendás bécsi operabálról.
Körkérdésünkből úgy tűnik, hogy olvasóink az idei szezonban nem nagyon báloznak. Kérdésünkre a legtöbben azt válaszolták, hogy nem járnak szórakozni, nem engedhetik meg maguknak. Vannak, akik egyéb típusú rendezvényeket kedvelnek, mások nagy ritkán elmennek egy-egy bálba, és a válaszadóknak mindössze tíz százaléka mondj azt, hogy telente több bálon is részt vesz.
Nem baj az, ha valaki nem szereti a zenés táncmulatságot, vagy ha csak ritkán bálozik, az viszont nagyon szomorú és beszédes adat, hogy a válaszadóknak csaknem a fele semmiféle szórakozást nem engedhet meg magának. Holott a nyolc óra munka, nyolc óra pihenés, nyolc óra szórakozás igénye nemcsak a Beatrice meg Nagy Feró tolmácsolásában kapott hangot, hanem egészen a brit ipari forradalomig nyúlik vissza. Ám 1817-től sok idő telt el 1856-ig, amikor is sztrájkba léptek a melbourne-i építőmunkások, majd 1886-ban a chicagói munkások… Azt hiszem, nem kell itt most történelemleckét tartani, anélkül is jól tudjuk, hogy a „dolgozók osztályszükségleteiért” vívott harc azóta sem ért véget. Csak napjainkban fokozottan kiegészül a munkáért, megélhetésért vívott folyamatos küzdelemmel.
De ne rontsuk az idény hangulatát.
Habár, voltaképpen most is áll a bál, de amint elcsitul az időjárás miatti vitustánc, hatványozódni fog, és lesz itt olyan fergeteges karnevál, hogy arról kódulunk. Sorra kérnek bennünket táncra a pártok a kampány során, és választási ígéreteikkel úgy próbálnak szédíteni, mint az elsőbálos leányzót a csélcsap lovagja. Azután meg úgy megtáncoltatnak bennünket, hogy ihaj.
